2008. június 23., 00:002008. június 23., 00:00
A második szakasz első két-két helyezettje a legjobb négy közé lép tovább, ahol keresztbe játszással döntik el, mely két együttes mérkőzhet meg a fináléban.
„Első látásra nagyon kedvező ez a beosztás, hiszen a franciákon kívül csupa olyan ellenfél vár ránk, amelyek az utóbbi világversenyeken nem értek el kiemelkedő eredményt – nyilatkozta Skaliczky László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – A papírforma alapján nem lehet gondunk, az águnk viszont nagyon nehéznek ígérkezik, a középdöntőben a horvátok, a svédek és a spanyolok várhatnak ránk, de annak a válogatottnak, amely a világ élvonalába igyekszik, ilyen szintű csapatok ellen is bizonyítania kell, és mi ezen leszünk”.
Aihan Omer román kapitány is elégedett volt. „Nagyjából azokat az ellenfeleket kaptuk, akiket szerettünk volna, jó szereplésre és továbbjutásra számíthatunk” – fogalmazott a szakember, aki 14 év szünet után vezeti vb-re a románokat.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.