Hirdetés

Kolozsváron lett bajnok a Steaua

A Steaua a Kolozsvári U otthonában csütörtök este elért 1-0-ás győzelmével – három fordulóval a bajnokság vége előtt – bebiztosította román bajnoki címét.

2014. május 09., 15:112014. május 09., 15:11

A Laurentiu Reghecampf által felkészített és a román labdarúgó-válogatott derékhadát adó csapat a 25. aranyérmét szerezte meg. A Steaua bajnoki címe egyáltalán nem forgott kockán az idényben, a csapat végig uralta a bajnokságot.

A fővárosi együttes lendületét az sem törte meg, hogy a klubtulajdonos Gigi Becali 2013 májusa óta egy korrupciós ügyben kiszabott hároméves börtönbüntetését tölti, márciusban pedig Mihai Stoicát, a klub menedzserét is bebörtönözték három évre. A menedzsert és több román játékosügynököt adócsalásért ítéltek el, mivel bebizonyosodott, hogy eltitkolták a külföldre szerződtetett romániai labdarúgók révén szerzett bevételeik egy részét.

A bukaresti csapattal a csütörtök esti kolozsvári ünneplés feledtethette a helyszínhez kötődő rossz emlékeket, 2008-ban ugyanis Kolozsváron próbált bajnoki címet „vásárolni\" a klubtulajdonos Gigi Becali a Steauának. Az üzletember akkor 1,7 millió eurót ajánlott fel a Kolozsvári U-nak, hogy győzze le a bajnoki címre esélyes kolozsvári riválisát, a CFR-t.

A pénzzel teli táskát azonban az ügyészség lefoglalta, a klubtulajdonos Gigi Becalit pedig a megvesztegetési kísérletért jogerősen három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A tavaly júniusban kimondott ítélet után az UEFA egy évre eltiltotta a Steauát a nemzetközi kupaszereplésektől, de a büntetést ötéves próbaidőre felfüggesztette.

Liga 1, a 31., hétközi forduló eredményei:

Chiajna–Medgyes 1-0, Dinamo–Kolozsvári CFR 0-3, Ceahlăul–Botoșani 0-0, Petrolul–Vaslui 3-0, Astra–Năvodari 2-0, Brassói FC–Brassói Corona 1-0, Pandurii–Viitorul 1-1, Galac–Temesvár 1-0, Kolozsvári U–Steaua 0-1.

Az élcsoport: 1. Steaua 74 pont – már bajnok, 2. Petrolul 64, 3. Astra 63, 4. Dinamo 52, 5. Vaslui 51.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés