
2010. szeptember 27., 09:112010. szeptember 27., 09:11
Sorin Cârţu, a vasutasok vezetőedzője szerint inkább CFR-es tanítványai érdemeltek volna győzelmet, ám Claudiu Niculescu remek szabadrúgásgólja – amellyel vezetéshez jutott az U – meghiúsította ezt. „Köszönöm Cârţu úrnak, hogy, bár adott egy-két pofont is, mikor tanítványa voltam, megtanított, hogyan kell elvégezni a szabadrúgásokat, ami most már olyan könnyen megy nekem, mint a biciklizés” – jelentette ki Claudiu Niculescu a találkozó után, aki csak azt sajnálta, hogy az U szurkolói 38 év elteltével sem ünnepelhettek élvonalbeli sikert a városi rivális CFR ellenében.
Niculescu góljára ugyanis Traoré Culio szabadrúgásból érkező beadása után közelről válaszolt még az első félidőben, a második játékrészben pedig – a CFR ellentámadások során kidolgozott ziccerei ellenére – több gól nem esett.
„Alig várom, hogy október elejétől kihasználhassam a válogatott Eb-selejtezős szereplése miatti szünetet, és úgy készítsem fel a csapatot, ahogy akarom. Ezt követően máshogy fog kinézni a CFR” – tekintett a jövőbe Sorin Cârţu, akinek bőven van mit javítani, hiszen a hullámvölgyben vergődő, eddig 9 pontot gyűjtő bajnoki címvédő a döntetlen következtében nem tudott elmozdulni a táblázat alsó harmadából. Az okokat Pászkány Árpád klubtulajdonos is egyre csak keresi.
„A nyári felkészülés rosszra sikeredett, ez pedig a korábbi edző, Andrea Mandorlini hibája, akit, úgy látszik, a bajnoki és kupasiker után azonnal menesztenünk kellett volna – fogalmazott a hétvégén az üzletember. – Még szerencse, hogy a riválisok is botladoznak, így a jelenlegi hátrányunk még behozható.”
Florian Walternak, a 14 pontos U tulajdonosának ezzel szemben nincs oka a panaszra. „Elégedett vagyok a CFR elleni meccs eredményével. Három hónappal ezelőtt sehol sem voltunk, most pedig döntetlent játszottunk a bajnoki címvédővel. Fantasztikus, hogy kilenc forduló alatt ilyen eredményeket értünk el” – nyilatkozta az egyetemistacsapat első embere, aki jelezte, türelmetlenül várja, hogy az U–CFR-derbiket már az új Szamos-parti stadionban rendezzék meg.
Bár a 100 kilométeres távolság miatt a gyulafehérvári Cetate-stadion valóban csak ideiglenes otthonnak nevezhető, az U drukkerei így is szép számmal, mintegy 3500-an látogattak ki a péntek délutáni összecsapásra. A fokozott rendőri készültséget igénylő találkozón a két szurkolótábor csupán transzparensek és szidalmak révén „csapott össze”, nagyobb öszszetűzés a hírek szerint nem történt. A „balhésabbnak” ezúttal a mintegy 200 fős CFR-tábor bizonyult, amelynek néhány tagja felgyújtott egy molinót a meccs végén, a tűz pedig átterjedt a székekre is – a lángokat a tűzoltóknak kellett megfékezniük.
Kolozsvári U–Kolozsvári CFR 1-1 (Cl. Niculescu 15., ill. Traoré 30.),
FC Vaslui–Besztercei Gloria 1-0 (Adailton 66.),
Sportul Studenţesc–Ploieşti-i Astra 0-1 (Fatai 45.),
Galaci Oţelul–Steaua 1-0 (Sârghi 19.).
A Tîrgu Jiu-i Pandurii–FC Temesvár és a Rapid–Victoria Brăneşti mérkőzés lapzárta után ért véget. Hétfőn rendezik a
Marosvásárhelyi FCM–Craiovai U (GSP Tv, 16.00),
Brassói FC–Szászmedgyesi Gaz Metan (Digi Sport, 18.00)
Urziceni-i Unirea–Dinamo (Antena 1, 20.00)
találkozót.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.