
Fotó: Boda L. Gergely
Ahogyan legutóbb a Steaua, úgy most a Marosvásárhelyi ASA lesz kénytelen idegenben megrendezni a soron következő, eredetileg hazai pályára tervezett bajnoki mérkőzését a labdarúgó-Liga 1-ben.
2015. november 17., 19:172015. november 17., 19:17
A bukaresti együtteshez hasonlóan a Maros megyeiek választása is Kolozsvárra esett, ám ők a CFR pályája helyett a Kolozsvár Arénában fogadják majd vasárnap 18 órától a Viitorul FC-t. Az ideiglenes költözés okát ebben az esetben is a tűzvédelmi engedély hiánya okozza, a klub közleménye alapján ugyanis a Sziget utcai stadionnak (Trans-Sil) új jóváhagyásra van szüksége, amelyet csak kisebb-nagyobb változtatások után szerezhet meg.
„Az elmúlt években az ASA több átalakítást végzett a stadionban, hogy ott hazai és nemzetközi mérkőzéseket rendezhessen. Emiatt a befogadóképességét 7575 férőhelyesre növeltük, és befedtük az 1-es és 2-es tribün, valamint az északi lelátó felső részeit. Hogy a hatályban lévő szabályokat betartsuk, most csökkenteni kell a helyek számát és egy új beléptető terület kell az északi lelátókhoz\" – magyarázza az egyesület.
A közlemény leszögezi, hogy a munkálatok várhatóan már a héten befejeződnek, de a tűzvédelmi engedélyt csak az azt követő hatósági vizsgálat pozitív értékelése révén kaphatják meg. „Azért döntöttünk úgy, hogy máshol rendezzük meg az ASA–Viitorul találkozót, mert nem akartunk versenyt futni az idővel\" – tették hozzá.
A klub különben autóbuszokkal, ingyenesen biztosítja a kiszállást azoknak a bérletes szurkolóknak, akik meg akarják nézni a kolozsvári mecscset. Az ezzel kapcsolatos részleteket az ASA hivatalos honlapja közli, hangsúlyozva, hogy ez lesz az egyetlen olyan mérkőzés, amelyet más városban rendeznek. „A Steaua elleni összecsapás már egészen biztosan a Trans-Sil-stadionban lesz\" – szögezi le a közlemény.
A címvédő bukaresti együttesnek, mint ismert, ugyancsak a hiányzó tűzvédelmi engedély miatt kellett a Naţional Arénából elköltöznie, ám amíg az ASA esetében megoldódni látszik a helyzet, a fővárosi stadion sorsa még kérdéses. Ismert ugyanis, hogy a bukaresti Colectiv klubban történt tragikus tűzeset kapcsán derült fényt arra, hogy az új építésű arénának nem csupán a tetőszerkezete készült vitatott anyagból, hanem a mélygarázsa sem felel meg az előírásoknak, mert az a „kifelejtett\" lépcsők miatt csak lifttel közelíthető meg. Az építtető főpolgármesteri hivatal korábbi nyilatkozata ellenére az engedélyeztetés még nem történt meg, így hétvégén a Dinamo–Steaua örökrangadót is a régi, Ştefan cel Mare úti pályáján rendezik.
A CFR, amelynek stadionjában a Steaua legutóbb játszott, már jelezte, hogy hosszú távon nem tudja befogadni a fővárosi csapatot, ezért a bukarestiek most a piteşti-i stadiont vették számításba a november 29-ei, Giurgiui Astra elleni összecsapásuk lehetséges helyszíneként.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!