
Öröm. A Paris Saint-Germain játékosai először emelhették magasba a Bajnokok Ligája-trófeát
Fotó: Facebook/Paris Saint-Germain
A Paris Saint-Germain története során először megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, mivel a sorozat szombati, müncheni fináléjában kiütéses, 5-0-s sikert aratott az Internazionale felett.
2025. június 01., 07:172025. június 01., 07:17
A francia együttes – amely ezzel triplázott, mivel korábban hazája bajnokságában és kupasorozatában is aranyérmes lett – végig uralta a döntőt és megérdemelten szerezte meg a trófeát.
A párizsiakat irányító Luis Enrique 2015 után másodszor nyert edzőként Bajnokok Ligáját, tíz éve a Barcelonát vezette a csúcsra. BL-döntőben ezt megelőzően még egy csapat sem győzött öt gól különbséggel.
A mérkőzés előtti negyedórában a Linkin Park nevű amerikai együttes koncertje igyekezett hangulatba hozni a közönséget. München negyedszer látta vendégül a finálét: 1979-ben – még a BEK-ben – a Nottingham Forest, 1993-ban a Marseille, 1997-ben a Borussia Dortmund, míg 2012-ben a Chelsea ünnepelhetett.
Az elmúlt években mindkét csapat játszott már döntőt, a PSG 2020-ban – zárt kapuk mögött – a Bayern Münchentől kapott ki 1-0-ra, míg az Inter tavalyelőtt a Manchester Cityvel szemben maradt alul ugyanilyen arányban.
mielőtt végletekig kijátszott helyzetből Hakimi révén megszerezték a vezetést. Az Internek jobbára csak védekezésre futotta az erejéből, egy gyors párizsi kontra után pedig már kétgólosra nőtt a hátránya.
Az első félidő második felében az olaszoknak – akik hazájukban a bajnokságot és a kupát sem tudták megnyerni – pontrúgások után ugyan voltak kisebb lehetőségeik, de nagy gólhelyzetet a szünetig annak ellenére sem tudtak kialakítani, hogy a franciák hátsó alakzata elkövetett néhány hajmeresztő hibát. A PSG ettől függetlenül is uralta a mérkőzést, támadói gyakran hozták nehéz helyzetbe az Inter védőit.
A szünetben Enrique és Simone Inzaghi sem cserélt, s
Kvarachelia kétszer is közelről lőtt kapu fölé. Inzaghi az 54. percben aztán két helyen is változtatott, de az ekkor beállt Bissecket nyolc perccel később sérülés miatt Darmian váltotta. A mindössze 19 éves Doué egy újabb kontrából tovább növelte csapata előnyét, majd a következő villámgyors, mindössze kétpasszos akció végén Kvarachelia tette még fölényesebbé a sikert.
Donnarummának mindössze Thuram 75. perces lövésénél volt szüksége bravúrra, csapattársai pedig a hajrában a csereként beállt Mayulu góljával kiütötték ellenfelüket.
A meccs embere a két gólt szerző és egyet előkészítő Doué lett.
I. félidő:
12. perc: Vitinha adott nagyszerű labdát a tizenhatoson belülre betörő Douénak, aki nyolc méterről nem lőtt, hanem a középen teljesen egyedül álló Hakimihez passzolt, neki pedig csak az üres kapuba kellett lőnie (1-0).
20. perc: Pacho a saját alapvonalánál mentette meg a labdát, ebből indított kontrát a PSG: Kvarachelia Dembélét hozta játékba, aki a bal oldalon egészen az Inter tizenhatosáig szaladt előre, a túloldalra átívelt labdáját pedig Doué lőtte kapura tíz méterről, a játékszer az előtte álló Dimarco lábán megpattanva csapta be Sommert (2-0).
II. félidő:
63. perc: a Paris Saint-Germain sokadik kontrájánál Dembélé sarokkal indította Vitinhát, ő Douét szolgálta ki, aki 14 méterről, jobbról, futtából kilőtte a rövid sarkot (3-0).
73. perc: Nuno Mendes labdaszerzése után Dembélé ezúttal a félpályánál kilépő Kvaracheliát indította, aki egyedül szaladt a kapuig, majd 10 méterről a rövid sarokba lőtt az elfekvő Sommer felett (4-0).
87. perc: két cserejátékos, Barcola és Mayulu passzolgatott az Inter tizenhatosán belül, utóbbi egy remek lekészítést követően öt méterről, balról nagy erővel lőtt a kapuba (5-0).
Bajnokok Ligája, döntő:
Paris Saint-Germain (francia) – Internazionale (olasz) 5-0 (2-0)
München, Allianz Aréna, v.: Kovács István (romániai)
gólszerzők: Hakimi (12.), Doué (20., 63.), Kvarachelia (73.), Mayulu (87.)
sárga lap: Doué (65.), Thuram (69.), Hakimi (90.) illetve Zalewski (56.), Acerbi (71.)
Paris Saint-Germain:
Donnarumma - Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes (L. Hernandez, 78.) - Joao Neves (Zaire-Emery, 84.), Vitinha, Fabian Ruiz (Mayulu, 84.) - Doué (Barcola, 66.), Dembélé, Kvarachelia (Ramos, 84.)
Internazionale:
Sommer - Pavard (Bisseck, 54., Darmian 62.), Acerbi, Bastoni - Dumfries, Barella, Calhanoglu (Asllani, 70.), Mhitarjan (Carlos Augusto, 62.), Dimarco (Zalewski, 54.) - Thuram, Martínez
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.
Az elmúlt két hétben két romániai challenger tornán győztes Piros Zsombor 49 helyet javítva a 120. pozícióba lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel a wimbledoni bajnok Jannik Sinner vezet.
szóljon hozzá!