
Fotó: Sánta Imre
Tavalyi döntős ellenfelét, a címvédő Târgoviştét fogadja pénteken 19 órakor a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság – egyik fél második győzelméig tartó – elődöntőjének első mérkőzésén.
2016. március 11., 10:222016. március 11., 10:22
Zorán Mikes edző háromszéki tanítványai az alapszakaszban kétszer is legyőzték a riválist (66:55 és 78:51), így nem alaptalan a házigazda szurkolók derűlátása.
„Célunk, hogy két mérkőzésen eldöntsük a továbbjutás sorsát, így több időnk legyen felkészülni a döntőre. Reméljük, nem ütközünk különösebb akadályba, hiszen nincsenek sérültjeink, a játékosok kellőképpen motiváltak, és nagyon szeretnénk mindannyian, hogy a Román Kupa megnyerése után végre a bajnoki címet is elhódítsuk. A kitűzött cél tehát a végső győzelem, de annak ellenére, hogy sokan már előre bajnoknak látnak bennünket, ez azért nem éppen olyan egyszerű. Sok meccs van még addig, viszont én is úgy gondolom, hogy ebben az évben mi vagyunk a legesélyesebbek” – nyilatkozta Rusz István csapatmenedzser. A másik ágon a Brassó csak jövő héten fogadja a gyulafehérváriakat.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!