
A nyitónapon is elsőként célba érő Marcel Kittel negyedik szakaszgyőzelmével ért véget a századik francia kerékpáros körverseny, a párizsi Champ Élysées-n diadalmaskodó német sprinter ezzel a jubileumi kiírás legtöbb etapot jegyző versenyzője lett, holtversenyben a végső győztes Chris Fromme-mal.
2013. július 22., 14:302013. július 22., 14:30
A sárga trikó pedig így megmaradt a Sky csapat birtokában, miután tavaly a szintén brit Bradley Wiggins nyerte a Tourt, aki idén az olasz körversenyen szerzett mellkasi sérülése miatt nem indult.
Fromme minden riválisára több mint öt percet vert, a második kolumbiai Nairo Quintana (Movistar) hátránya 5:03, a spanyol Joaquim Rodriguezé (Katyusa) pedig 5:47 perc volt. A Tour felfedezettje, Quintana a hegyi pontversenyt és a 25 éven aluliak küzdelmét is megnyerte, a sprinterek zöld meze pedig maradt a tavalyi győztes Peter Sagannál, bár a szlovák kerekes idén csak egy szakaszt tudott behúzni. A csapatverseny a Saxo-Tinkoff nyerte meg, a legaktívabb versenyző különdíját pedig a francia Christophe Riblon (AG2R La Mondiale) kapta meg.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!