Hirdetés

Kitiltanák a székely jelképeket a sporteseményekről

Betiltaná a székely himnuszt és zászlót a sportesemények lebonyolítását szabályozni kívánó legfrissebb törvénymódosító javaslat.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. február 24., 17:102016. február 24., 17:10

2016. február 24., 19:152016. február 24., 19:15

Miközben a román ifjúsági és sportminisztérium nemrég közvitára bocsátott elképzelése mindössze az ország indulójának eléneklésére kíván lehetőset adni, a szociáldemokrata párti (PSD) vezetők által a szenátushoz benyújtott tervezet pedig a döntők alkalmával tenné kötelezővé a dallam felcsendülését, a parlamenti képviselők egy csoportja már egy szigorúbb kezdeményezést szeretne elfogadtatni.

A képviselőház hivatalos honlapján szerdán délben még nem volt elérhető a pontos szöveg, de az oktatásügyi bizottság keddi üléséről készült közlemény szerint a tagok egy része aznap iktatta a tervezetet. A News.ro beszámolója alapján a PSD, a PNL és az UNPR 58 parlamenti képviselője által beterjesztett módosítás minden egyes sportesemény elején kötelezővé tenné Románia himnuszának eléneklését és a zászló kifüggesztését, miközben betiltana és büntetne minden regionális jelképet és dallamot.

A hírügynökség által idézett szövegrészlet szerint a tiltás kifejezetten a Románia által el nem ismert államok zászlóira és himnuszaira, valamint a hazai vagy külföldi régiók, illetve az olyan térségek jelképeire vonatkozik, amelyek „területi szegregációért vagy az alkotmányos rend ellen küzdenek”. A módosítás különben kötelezővé tenné a himnuszéneklést az iskolai tanórák elején és a kereskedelmi tévécsatornák műsorkezdésekor is.

Jelenleg, mint ismert, a törvény csak nemzetközi sportesemények alkalmával teszi kötelezővé az érintett felek himnuszának eléneklését, ezért a szakminisztérium korábban büntetéssel fenyegette meg az Országos Kosárlabda-szövetséget, amiért belső szabályzata szerint a hazai bajnoki meccsek előtt is lejátsszák a dallamot.

Emiatt többen „nemzetárulónak\" minősítették Elisabeta Lipă tárcavezetőt és a jelenlegi jogszabályok egyértelműsítését kérték. Miután a minisztérium kidolgozta saját változatát, a Romániai Olimpiai és Sportbizottság (COSR) igényének eleget téve egy második verzió is napvilágot látott a szociáldemokraták tollából, így ez a mostani már a harmadik módosító javaslat egy hónapon belül. Az indoklás alapján ez egy „minimális lépés\" lenne „a nemzeti érzelmek táplálása és a román állam alkotmányos értékei felvállalásának biztosítása” felé.

Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk róla, a himnuszvita a januári Sepsiszentgyörgy–Kolozsvári Universitatea női kosárlabda-mérkőzés kapcsán éleződött ki, amikor is a vendégek vezetőedzője a román himnusz után melegíteni küldte tanítványait, mialatt a házigazdák a székely himnuszt énekelték.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés