
Románia és Magyarország férfi kézilabda-válogatottja is győzelemmel zárta Európa-bajnoki selejtezősorozatának szerda esti első mérkőzését: előbbiek Bukarestben 36-24-re verték Koszovót a 2018-as kontinensviadal felé vezető úton, míg utóbbiak Miskolcon nyertek 31-30-ra Portugália ellen a 2016-os torna kvalifikációs csoportjában.
2014. október 30., 16:302014. október 30., 16:30
A magyarok – akiket Talant Dujshebaev személyében történetükben először külföldi szakvezető irányított – megszenvedtek a két pontért az előzetesen a kvartett leggyengébbjének kikiáltott vendégek ellen. Ebben az is közrejátszott, hogy három alapemberük, Nagy László, Harsányi Gergely és Lékai Máté is hiányzott, miközben a portugálok mindvégig rendkívül gyors játékkal rukkoltak elő. A találkozó csak egy perccel a vége előtt, Császár büntetőjével dőlt el.
A Szovjetúnióban született, korábbi orosz, majd spanyol válogatott szakembert bevallása szerint ez nem lepte meg, tudta, hogy ellenfelük jobb, mint amilyennek tartják. „Nagyon gyorsan játszottak, ezzel szemben nem volt hatékony a védekezésünk. A folytatásban sok dolgunk lesz, sok hibával játszottunk, ezeket ki kell javítani” – mutatott rá Dujshebaev, akinek egyértelmű feladata, hogy a válogatottat kijuttassa a két év múlva esedékes lengyelországi Eb-re és a riói olimpiára.
A másik első fordulós mérkőzést, az Oroszország–Ukrajna találkozót a feszült politikai helyzet miatt április 28-ra halasztották, míg vasárnap Ukrajna–Magyarország, Portugália–Oroszország párosításban folytatódik a selejtezősorozat az 5. csoportban.
A román fővárosban a várakozásoknak megfelelően alakult a találkozó: a régi-új szövetségi kapitány, Aihan Omer több nagy tapasztalattal bíró kézilabdázókból összeállított hazai kerete – ha nem lépett meg már rögtön az elején – kényelmes különbséggel nyerte a történelme első hivatalos tétmeccsét vívó Koszovó elleni találkozót.
Stavrositu hatot, Ghionea ötöt dobott, Novanc és Csepregi pedig 4-4 góllal járult hozzá a sikerhez. Szombaton Pristinában mérkőznek meg a csapatok. A C csoport harmadik tagjával, Olaszországgal jövőre találkozik a 2018-as kontinensviadalon való részvételért harcban lévő Románia.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!