Hirdetés

Kirúgta David Moyest a Manchester United

Menesztették posztjáról David Moyest, az angol Premier League-ben címvédő, ám ebben az idényben gyengén szereplő Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. Helyére ideiglenesen Ryan Giggs ül le.

2014. április 22., 16:522014. április 22., 16:52

Az 51. születésnapját nemrég ünneplő skót szakember (képünkön) lehetséges távozását már hétfőn megszellőztette a brit média, kedden pedig a klub honlapján hivatalosan is bejelentették a szakítás tényét. A helyére ideiglenesen Ryan Giggs, a gárda 40 éves játékosa ül le a kispadra.

Ami a hosszú távú terveket illeti, sajtóértesülések szerint Louis van Gaal a legesélyesebb a vezetőedzői posztra, a holland szakember jelenleg hazája válogatottjával készül a brazíliai világbajnokságra, ám a torna után távozik.

Moyes korábban 11 évig irányította az Evertont, majd tavaly nyáron vette át a Vörös Ördögök vezetését a visszavonult sikertrénertől, Sir Alex Fergusontól, és akkor hatéves szerződést írt alá.

Az MU címvédőként jelenleg csak a hetedik helyen áll a Premier League-ben, és 19 év után először nem szerez indulási jogot a Bajnokok Ligájába. A bajnokságban a nagycsapatok ellen teljesen súlytalan volt: a listavezető és ősi rivális Liverpool, valamint a Manchester City is 3-0-ra nyert az Old Traffordon. Moyes utolsó mérkőzésén, vasárnap éppen korábbi csapata, az Everton ellen dirigálta a Vörös Ördögöket, 2-0-s vereség lett a vége, a liverpooliak az 1969/70-es idényt követően tudták újra oda-vissza legyőzni a Unitedet.

A csapat egyedül a Bajnokok Ligájában mutatott fel jó eredményeket, ugyanis csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, ahol viszont már szinte csodára volt szüksége a továbbjutáshoz, ugyanis az Olimpiakosztól az első mérkőzésen sima, 2-0-s vereséget szenvedett. A visszavágón Robin van Persie mesterhármasával megmentette a csapatot, amelynek azonban a negyeddöntőben a címvédő Bayern München ellen már nem volt esélye.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés