Hirdetés

Kínkeserves, de győztes Sepsi-SIC-rajt a döntőben

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Vért izzadva, de hozta a papírformát, és 66:65-re megnyerte a női kosárlabda-bajnokság három győztes mérkőzésig tartó döntő sorozatának első találkozóját a Sepsi-SIC.

2015. április 11., 12:572015. április 11., 12:57

A zsúfolt táblát csak azért nem lehetett kitenni a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati sportcsarnokra, mert a rendezőknek kötelező módon fent kellett tartaniuk egy ütközőzónányi szektort a dâmbovițai és a helyi szurkolók között. És talán az ésszerűség által diktálva is, hiszen a zöld-fehér légió nem vette túl jó néven, hogy a vendégszurkolók demonstratívan hátat fordítottak a székely himnusznak.

A meccs azonban a pályán zajlott, s ott sokkal kiegyensúlyozottabbak voltak az erőviszonyok. Părău triplája, majd duplája révén 5:0-lal indítottak a hazaiak, az ügyből azonban korántsem lett áprilisi majális.

Kolozsváron nyert a Maros KK a férfibajnokság rájátszásában

Megnyerte a pénteki első mérkőzést a Maros KK a Kolozsvári U BT otthonában a férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásának negyeddöntőjében. Audrius Prakuraitis gárdája egy színvonalas találkozón 81:77-re diadalmaskodott, így elvette a Szamos-partiak pályaelőnyét. A második mérkőzést szombaton 18 óra 25 perctől játsszák szintén Kolozsváron – a Digi Sport 3 élőben közvetíti a mérkőzést. További eredmények: Steaua–Nagyváradi VSK 80:79, Energia Tîrgu Jiu–BCMU Pitești 76:74, Asesoft Ploiești–Temesvári BC 80:82.

A Sepsi-SIC nagyon nehezen viselte, hogy az alapszakasz legjobb mutatóit szállító centere, Murphy ezen a találkozón szinte csak ziccerek kihagyásával vétette észre magát, és a lepattanókat sem szállította, így a hazai bajnokság legjobban kereső amerikai játékosai egykettőre kezükbe vették az irányítást. Zoran Mikes csapata viszont végig hatalmasat küzdött, nem engedve látótávolságon kívülre az ellenfelet, s a második félidőre már kis hazai előnnyel fordultak a csapatok.

Hiába húztak azonban el 10 ponttal is a hazaiak, ez a meccs nem a kényelmes fejleményekről szólt. Poole beindította a dobógépet, s bő öt perccel a vége előtt minden kezdődhetett elölről: 53:53. Sokáig ezen az álláson „fagyott meg\" az eredményjelző, s úgy tűnt, aki innen előbb képes elmozdulni, megnyerheti a találkozót.

Ez a hazaiaknak sikerült, ám hihetetlen izgalmak árán: az utolsó 20 másodpercben a vendégek birtokolták a labdát, s Poole-ból ténylegesen is nyerő játékos lehetett volna, ha bedobja az utolsó támadást. Ám a labda lejött a gyűrűről, a vendégek amerikai centere sírni kezdett, a hazaiak pedig ünnepelni. Megvan az első döntős győzelem, amely szombaton este kettőre gyarapítható, hiszen a finálé második találkozóját is Sepsiszentgyörgyön játsszák (Dolce Sport, 19.00), mielőtt Târgoviștére költöznének a csapatok.

Bajnoki döntő, első mérkőzés: Sepsi-SIC–Târgoviștei CSM 66:65 (15:17, 19:14, 15:8, 17:26). Legjobb dobók: Părău 16, Harrison 15, Jeffery 9, illetve Poole 19, Givens 17, Coker 13.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés