Hirdetés

Kikosarazott marosvásárhelyi kosarasok

Megelégelve a klubvezetés üres ígérgetéseit, sztrájkba lépett a Marosvásárhelyi Maros KK felnőtt férfi kosárlabdacsapatának négy játékosa, amiért április óta nem kaptak fizetést. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. október 06., 17:082016. október 06., 17:08

A bajnoki ezüstérmes együttes vezetőedzője, Szászgáspár Barnabás a klub hivatalos honlapján mutatott rá, hogy az edzést október elseje óta beszüntető kulcsemberei – Mohammed, Martinics, Lázár és Polyák – mellett a nyáron érkezett kosarasok is hangot adtak nemtetszésüknek, de őket még sikerült meggyőzniük arról, hogy vállalják a játékot a hétfői, Kolozsvári U-BT elleni hazai érkőzésen.

„Elfogyott a türelmünk” – magyarázta a Krónikának tiltakozásuk hátterét Lázár László. A vásárhelyiek nagyváradi kosárlabdázója lapunknak rámutatott arra, hogy szeptember végén járt le az a sokadik határidő, ami az elmúlt szezonból fennmaradt adósságok rendezésére szabtak, de ahogyan korábban, úgy ezúttal sem tartották be a velük szemben vállaltakat. „Várjuk a vezetőség reakcióját, mert eddig semmi konkrétumot nem mondtak, csak újabb ígérgetéseket hallottunk\" – tette hozzá a Maros KK centere. Mint magyarázta, április óta gyakorlatilag a tartalékait éli fel, sajnálatosnak és egyben elgondolkodtatónak tartja, hogy ilyesmi megtörténhet az elmúlt két szezon bajnoki ezüstérmesénél.

„Azért maradtunk, mert hűek akartunk lenni a klubhoz. Tudjuk, hogy most nehéz helyzetbe hoztuk az edzőt, de nem volt más választásunk, valamilyen formában nyomást kellett gyakorolnunk a vezetőségre, mert ez így nem mehet tovább\" – jelezte. Mint megtudtuk, április óta már többször is beszéltek a klub illetékeseivel, de nem történt változás, emiatt is jutottak el a „legvégső\" tiltakozási formához. A pénzügyi helyzet az öltözőbeli hangulatra is rányomja a bélyegét, a kosarasok pedig nem tartják kizárnak, hogy elhagyják a klubot, ha továbbra is pénz nélkül kell játszaniuk. Lázár hozzátette, a kolozsvári szereplésük is a klub vezetőségétől függ, de mint mondta: „a történtek után már nehéz megbízni bennük.\"

Ezt a játékos lapunk azon információjára reagálta, miszerint a klubon belül megingott a bizalom Cornel Lungu klubelnökkel szemben. Ő a múlt héten ismerte csak el, hogy több mint 200 ezer eurós tartozást halmoztak fel, ám a városi tanács által számukra augusztus végén megszavazott pénzzel szerinte megoldódik a probléma. A Krónikának csütörtökön hangsúlyozta, az egyesület tevékenységét nem egyedül irányítja, megkeresésünkkor is épp a vezetőtanács ülésén volt, ahol egy válságbizottság dolgozik a helyzet normalizálása érdekében.

Azon kérdésünkre, hogy egy korábbi támogatás elszámolása miatt csúszik-e az önkormányzati pénzek utalása, úgy fogalmazott, hogy jelenleg semmilyen probléma nincs az elszámolásokkalm és reményei szerint jövő héten minden tartozásukat törleszteni tudják. Addig megpróbál ismét beszélni a játékosokkal és meggyőzni őket, hogy lépjenek pályára a Kolozsvár elleni meccsen.

Azt még nem tudni, hogy sikerrel jár-e, Szászsgáspár viszont „szkeptikus\" a soron következő bajnoki csatát illetően. „Szeretném megkérni szurkolóinkat, hogy ebben a nehéz időszakban is maradjanak a csapat mellett\" – üzente a klub honlapján.

A Maros KK-nak, mint ismeretes, az elmúlt két hétben nem kellett pályára lépnie, mert miközben a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK Bajnokok Ligája-selejtezőt játszott, a többiek a Román Kupa kvalifikációs szakaszát vívták meg. Az említett három erdélyi együttes, valamint a Steaua kiemeltként egyenesen a nyolcas döntőben kezd majd, ahová a Craiova (a Pitești-et kiejtve 161-151-es összesítéssel), a Temesvári BC (a Nagybányát kiejtve 199-143-as összesítéssel) és a Nagyszeben (a Dinamót kiejtve 170-159-es összesítéssel) váltott még jegyet. A Galac a Ploiești visszalépése miatt játék nélkül kvalifikált a háromnapos, februári tornára.

Az élvonalbeli bajnokság harmadik fordulója egyébként vasárnap Pitești–Dinamo (17.15) mérkőzéssel kezdődik, majd másnap, a 18 órai, marosvásárhelyi meccs mellett a Szeben–Nagyvárad találkozót (19.45) közvetíti a DigiSport.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés