Hirdetés

Kikapott, de bizakodhat a Veszprém

Közvetlenül a lefújás előtt kapott góllal az MKB Veszprém 32-31-es vereséget szenvedett a címvédő THW Kiel otthonában a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának vasárnapi, első mérkőzésén.

Hírösszefoglaló

2013. április 23., 12:302013. április 23., 12:30

A magyar csapat 13 perccel a lefújás előtt még hat góllal vezetett (22-28), ám a jelentős előny „elolvadása\" ellenére is jó esélyekkel várják a szombati hazai visszavágót. Ezt Alfred Gíslason, a Kiel edzője is elismerte: „Rettentően nehéz meccsre késztetett bennünket a jól felkészült Veszprém, játéka sokat változott az utóbbi hónapokban. Jelenleg a magyarok vannak jobb pozícióban annak ellenére, hogy nyertünk. Ezzel együtt a második mérkőzésen is csak a győzelem lehet a célunk.\"

A párharc külön érdekessége, hogy a Veszprém és a Kiel is egy-egy átkot szeretne megtörni: magyar csapat még egyszer sem tudott bekerülni a BL-ben 2010 óta létező Final Fourba, ráadásul 2006 óta nem jutott be a legjobb négy közé, míg a rivális azt kívánja elkerülni, hogy – mint eddig minden Final Four-címvédő – lemaradjon a soron következő négyes döntőről.
A Veszprém eddigi legjobb eredménye a legrangosabb kupában a 2002-es döntő volt. Azóta kétszer sikerült eljutnia a legjobb négy közé (2003, 2006), ötször a nyolc közé (2004, 2005, 2007, 2009, 2010), az utóbbi két kiírásban a 16 közé, míg 2008-ban a 32 közé, ám ez utóbbi évben KEK-trófeával tudott vigasztalódni a magyar együttes. A Kiel ugyanakkor három alkalommal (2007, 2010, 2012) már megnyerte a BL-t.

A két együttes már találkozott a csoportkörben is, akkor két hazai siker született, október 18-án a Veszprém 31-30-ra, február 17-én a Kiel 32-21-re nyert. A vasárnapi németországi találkozón remekül kezdett a magyar együttes, majd az első félidő nagy részében vezetett. A túloldalon csak a volt veszprémi Marko Vujin jelentett komoly veszélyt. A folytatás is jól alakult: a 11 találatig jutó Nagy László és a kapus Fazekas Nándor parádés játékával őrizte, sőt növelte előnyét a Veszprém, amely a 47. percben már 28-22-re vezetett. Ekkor óriási hajrát nyitott a német csapat, az 54. percben egyenlített, végül pedig Daniel Narcisse-nak a lefújás előtt dobott góljával nyert.

Carlos Ortega, a Veszprém vezetőedzőjének csak a rossz végjáték miatt volt oka panaszra: „Nagyszerű, fordulatos meccs volt, jobb hajrával hatalmas meglepetést szerezhettünk volna. Hatgólos előnyünknél súlyos hibák sorozatát követtük el, nem koncentráltunk, amivel felhoztuk ellenfelünket. Elrontottuk a végét, az az igazság, az esélyünket azonban megőriztük a továbbjutásra.\" Nagy László szerint is óriási küzdelem volt, méltó a két jól felkészült együtteshez. „Sajnálom, hogy a végén sok technikai hibát követtünk el, mert amiatt olvadt el az előnyünk. A kiállítások is bennünket sújtottak. Felkészülünk a visszavágóra, lesz esélyünk a továbbjutásra\" – értékelt a veszprémiek átlövője arra a „nem mindennapos\" statisztikai adatra is utalva, miszerint a Kiel csupán 2 percet játszott emberhátrányban, míg a magyar csapat 14-et. A visszavágót szombaton rendezik Veszprémben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés