Hirdetés

Kikapott a spanyoloktól, a bronzért küzdhet a magyar válogatott a női kosárlabda Eb-n

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A magyar női kosárlabda-válogatott remekül helyt állva kikapott a spanyol csapattól az Európa-bajnokság szombati elődöntőjében, Ljubljanában, így vasárnap a bronzéremért küzdhet.

MTI

2023. június 24., 21:282023. június 24., 21:28

2023. június 24., 21:312023. június 24., 21:31

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese igazi hőstettet hajtott végre csütörtökön Ljubljanában, mivel óriási csatában, a csapatkapitány Dubei Debórának három másodperccel a vége előtt dobott győztes kosarával 62-61-re megverte a cseheket. A válogatott ezzel bejutott története hetedik Eb-elődöntőjébe – 1997 óta az elsőbe –, ugyanakkor a statisztika nem Kiss Virágék mellett szólt, ugyanis az eddigi hat mérkőzésből csak egyet sikerült megnyerni – még 1956-ban.

A 2016-ban olimpiai, 2014-ben pedig világbajnoki ezüstérmes spanyolok ugyanakkor már a tizedik Eb-elődöntőjükre készültek, s eddig négyszer állhattak fel a dobogó tetejére.

Hirdetés

Soraikban olyan legendák kaptak helyet Szlovéniában, mint Silvia Dominguez vagy Alba Torrens, akik már a 2009-es kontinenstornán is szerepeltek. A magyar és a spanyol együttes 1976 óta tízszer csapott össze kontinenstornán, ebből az első hatot a magyarok nyerték, az utóbbi négyet pedig az ellenfél. Bizakodásra adhatott ugyanakkor okot a válogatottnak, hogy a hónap elején felkészülési mérkőzésen 77-65-re verte riválisát Sopronban.

A Stozice Arenában mintegy 800-an gyűltek össze a meccsre, közülük 300-an már a kezdés előtt fél órával vidáman skandálták, hogy „mi vagyunk a legnagyobbak”. A csarnok személyzete valamivel visszafogottabban készült az elődöntőkre, az egész épületben mindössze két büfé nyitott ki, és a szuvenírpultnál sem kellett sorban állni. A bemutatásnál különböző színekben megvilágított füstfelhők és fel-felcsapó lángnyelvek fokozták a hangulatot az elsötétített arénában, a parketten pedig néhány perccel később a 33 éves Torrens triplája és két büntetője.

A honosított Goree Cyesha hamarosan kiegyenlített, ám Torrens nem lassított, ő szerezte az ellenfél első tíz pontját. A Székely-csapat talán a torna legkeményebb védekezésével szembesült, de maga is gondoskodott róla pár alkalommal, hogy lejárjon a spanyolok támadóideje. A nyitónegyed 18-14 lett oda, ez pedig nem volt jó előjel: az elmúlt 14 Eb-elődöntőből ugyanis 13-szor az a gárda nyert, amelyik vezetett az első szakasz végén.

Horváth Bernadett szerzett pimasz duplát – bedobásnál az ellenfél hátára dobta a labdát, majd onnan a gyűrűbe –, a negyedik Eb-jén szereplő Határ Bernadett viszont küszködött a tavaly műtött térdével.

A Sopron Basket 208 centis centere fájdalmában az öltözőbejáratig sétált, de nem kért ápolást, és fogát összeszorítva visszatért. Az ellenfél 16 pontra meglépett (20-36), Torrens beszórta 16. pontját, Goree pedig ötödik Eb-meccsén is elérte a tíz pontot. A nagyszünetben Studer Ágnes utolsó másodperces hármasával 38-28 volt az állás, ami a statisztikák szerint ugyancsak rossz ómen volt: a spanyolok ugyanis az elmúlt 43 (!) Eb-meccsükből egyszer sem kaptak ki, amikor a félidőben legalább tíz ponttal vezettek. Emellett az eddigi 13 alkalomból még egyetlen csapat sem fordított meg a félidei mínusz tízről Eb-elődöntőt.

Térfélcsere után 6-0-lal kezdtek a spanyolok, de a magyar együttes hét pontra feljött (39-46), Studer ekkor 11 pontnál, míg a hatszoros Euroliga-bajnok Torrens 22 pontnál tartott. Az ellenfél egy időre megzavarodott attól, hogy nem tudja lerázni Dubeiéket, teljesen nyílt lett a csata és az utolsó szakasz 46-50-ről indult. A spanyol előny a magyar tábor tombolása közepette három pontra olvadt (48-51), de jött az ötödik – egyéni Eb-rekordot jelentő – Torrens-tripla, csakhogy Kiss Virág is betalált távolról (53-56). A vezetést azonban sehogy sem sikerült átvenni, részben a 19 eladott labda miatt, az utolsó perc 57-63-ról kezdődött. Ebben Miguel Mendez csapata már nem engedte közelebb a Székely-együttest, amely hetedik Eb-elődöntőjéből a hatodikat is elvesztette.

A már biztosan olimpiai selejtezőbe jutott magyarok a vasárnap romániai idő szerint 18 órakor rajtoló bronzmérkőzésen a francia-belga csata vesztesével találkoznak.

Eredmény, elődöntő:
Spanyolország-Magyarország 69-60 (18-14, 20-14, 12-18, 19-14)
---------------------------------------------------------
pontszerzők: Torrens 27, Cazorla 16, Ginzo 10, Carrera 8, Gil 6, Dominguez 2, illetve Studer 13, Goree 12, Kányási 7, Kiss 7, Dubei 4, Varga 4, Lelik 4, Határ 4, Aho 3, Horváth 2

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés