Hirdetés

Kikapott a Maros KK

Medgyesen szakadt meg a Maros KK férfi kosárlabdacsapatának győzelmi sorozata: a Nemzeti Liga második helyén álló vásárhelyi együttes nem bírt a nemzetközi kupaszereplés okozta kettős terhelés következtében a bajnokságban hullámzóan teljesítő Gaz Metannal.

2013. január 20., 19:142013. január 20., 19:14

 A zsinórban hat győzelem után érkező „Tigrisek” ezúttal csak 42 százalékos hatékonysággal dobtak mezőnyből, tíz büntetőt hagytak ki, és 26 labdát adtak el – a Medgyes pedig elsősorban szerb magasemberei, Ivan Ivanovics (18 pont, 11 lepattanó) és Zoran Krsztanovics (17, 9) vezetésével felőrölte a vendégeket.

Az első negyedet 21:8-ra elvesztő Maros KK a második félidő elején ugyan egy pillanatra átvette a vezetést (30:29), de Krsztanovics és Ivan Lilov (9 pont) tripláival a Gaz Metan gyorsan fordított, és a hátralevő időben jól őrizte előnyét. Vásárhelyi oldalon csak Ousmane Barro (15) és Andrija Csirics (13) ért el két számjegyű pontot a találkozón.

A Temesvári BC először nyert a visszavágók során, az Energia Rovinari elleni siker Zlatko Jovanovics (24 pont, 7 gólpassz) megszokott hatékonysága mellett a frissen igazolt bosnyák Mujo Tuljkovics (17 pont) jó bemutatkozásának volt köszönhető.

A női bajnokságban a Brassó és a Sepsi SIC vívta a hétvége legszorosabb meccsét, amelyet az utolsó négy percben fordított a maga javára a vendégcsapat. A szentgyörgyiek pontjainak javát a négy amerikai légiós (Jasmin Bailey 22, Tabytha Wampler 19, Mekia Valentine 16, Jence Rhoads 12) dobta, a lepattanózásban nagyon alulmaradó (19-36) Olimpia legjobbjai Gabriela Cursaru (20), Gabriela Munteanu (20) és Brandie Hoskins (19) voltak.

Férfi Nemzeti Liga, 18. forduló: Temesvári BC–Energia Rovinari 94:87, Medgyesi Gaz Metan–Marosvásárhelyi Maros KK 76:63, Dinamo–BCM U Piteşti 59:90. A Nagyszebeni CSU–Nagyváradi VSK, SCM U Craiova–CSŞ Giurgiu és CSU Ploieşti–Bukaresti CSM mérkőzés lapzárta után ért véget. A mai műsor: Temesvári Timba–Konstancai Farul (Digi Sport 2, 18.15) Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK–Kolozsvári U-Mobitelco (Digi Sport 2, 20.00).

Női Nemzeti Liga, 17. forduló: Temesvári BCM Danzio–SCM Craiova 71:62, CSM Târgovişte–Marosvásárhelyi Nova Vita 80:43, Szatmárnémeti VSK–Kolozsvári U 95:49, Aradi ICIM–CSBT Alexandria 82:55, Bukaresti CSM Sportul Studenţesc–Gyulafehérvári CSU 60:73, Brassói Olimpia–Sepsi SIC 76:81, Nagyváradi VSK–Rapid 60:87. Az élmezőny: 1. Arad 29 pont, 2. Târgovişte 27, 3. Szatmár 27, 4. Gyulafehérvár 26, 5. Sepsi SIC 25.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés