
Az élvonalbeli bajnokság lebonyolítását övező káosz után a másodosztályban is kénytelen volt sajátos módon rendet tenni a Román Labdarúgó-szövetség.
2013. augusztus 15., 15:352013. augusztus 15., 15:35
Az FRF-nek 25 csapatot sikerült „összekaparnia\". Ezek közül több együttesnek úgy adott rajtengedélyt az FRF, hogy a különböző adósságok és tisztázatlan jogi problémák miatt, normális körülmények között nem szerepelhetnének a Liga 2-ben – ők elviekben haladékot kaptak.
A végrehajtó bizottság döntése értelmében az első, keleti csoportot 13, az erdélyi, partiumi és bánsági együtteseket felvonultató másodikat pedig 12 klub alkotja. A mezőny az oda-visszavágós alapszakasz után a rájátszásban folytatja a küzdelmeket, kivéve az első csoportban utolsóként zárt csapatot, amely egyenesen a Liga 3 felé veszi az irányt.
Az első hat helyezett a felsőházban játszik tovább, az utolsó hat pedig az alsóházban, szintén oda-visszavágós rendszerben (plusz 10 meccs), úgy, hogy a csapatok magukkal viszik az alapszakaszban szerzett pontokat. A csoportok első két helyezettje feljut a Liga 1-be, az alsóház utolsó három helyezettje pedig kiesik.
A nyugati csoportban kapott helyet mindkét craiovai együttes. A 2011-ben az FRF tagjai közül kizárt, Adrian Mititelu által fenntartott FC Universitatea – peres úton – visszatér a román futballba, ám a Nicolo Napoli által felkészített együttest száműzték Craiováról, ezért Turnu Severinben játssza hazai meccseit. A Ion Oblemenco-stadion a városvezetés által újonnan létrehozott CS Universitatea otthona lesz, a csapatot Eric Lincar készíti fel.
Öt év szünet után visszatér a másodosztályos futball térképére Resicabánya – „természetesen\" nem mindennapos körülmények között. A CS Metalul Liga 2-es szereplése úgy valósult meg, hogy a két Vâlcea megyei klub, a Damila Măciuca és CSM Râmnicu Vâlcea tulajdonost cserélt, ennek nyomán pedig a Claudiu Niculescu által felkészített măciucai keret Vâlceára költözött, a Damila új tulajdonosa, Cătălin Rufă pedig Resicabányára vitte át az Alexandru Pelici által edzett csapatot, ahol a helyi önkormányzat támagotasát is élvezi majd. Így a Metalul a Damila helyét és a Vâlcea játékoskeretét örökli a Liga 2-ben.
Az Aradi UTA-nál három héttel a bajnokság kezdete előtt még csapat sincs, Adrian Marţian tulajdonos és Giovanni Catanzariti klubelnök hetek óta csak beváltatlan ígéretekkel „eteti\" a nagynevű klub szurkolóit. A piros-fehérek a menetrend szerint a rivális szomszédvárban, Nagyváradon kezden(én)ek, ahol a Gheorghe Ghiţ által edzett Bihar FC megfiatalított csapattal várja a rajtot.
Ugyanilyen körülmények között áll ki Eduard Iordănescu együttese, az immár ASA 2013 néven szereplő marosvásárhelyi klub is. A csoportnak a Sandu Negrean által irányított Besztercei Gloria is tagja, akárcsak a Csík Tibor által felkészített Szatmárnémeti Olimpia, amely hét év szünet után szerepel ismét a másodosztályban.
A Liga 3-ban hat, egyenként 12 fős csoportban folynak majd a küzdelmek, szintén alapszakasszal és rájátszással. A csoportelsők feljutnak, az utolsó három-három helyezett pedig kiesik, akárcsak a legrosszabb kilencedik. Erdélyi csapatok három csoportban érdekeltek.
Liga 2, 2. csoport, az első forduló műsora (szeptember 7.):
Nagyváradi Bihar FC–Aradi UTA
ALRO Slatina–CSM Râmnicu Vâlcea
Minerul Motru–CS Mioveni
CS U Craiova–Besztercei Gloria
Szatmárnémeti Olimpia–FC U Craiova
Marosvásárhelyi ASA 2013–Resicabányai Metalul
Liga 3, az erdélyi csapatok csoportjai:
4. csoport: Vajdahunyadi FC, Jiul Rovinari, Temesgyarmati Millenium, Resicabányai AFCM 2012, Pandurii Târgu Jiu 2, CS Minerul Mătăsari, Resicabányai Muncitorul, Lugosi Vulturii, FC Karánsebes, Kisbecskereki Nuova Mama Mia, Feleki FC, Ştiinţa Turceni.
5. csoport: Fugyivásárhelyi CS, Pankotai Şoimii, Dési Unirea, Zilahi FC, Tordai Arieşul, Borossebesi Naţional, Kolozsvári Sănătatea, Gyulafehérvári Europa, Kudzsiri CSO, Borosjenői CS, Nemeszsuki Unirea, Nagybányai FCM.
6. csoport: Chindia Târgovişte, Poiana Câmpina, SCM Argeş 2012 Piteşti, CS Conpet Ploieşti, Zágoni FC, Szászrégeni Avântul, FCM Târgovişte, ACS Urban Titu, Fogarasi Civitas, Papolci FC, CSM Câmpina, CS Atletic Bradu.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
szóljon hozzá!