
Kiemeltként várja a magyar labdarúgó-válogatott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság pótselejtezős párosításainak sorsolását – közölte szerdán a magyar futballszövetség (MLSZ).
2015. október 14., 12:032015. október 14., 12:03
2015. október 14., 14:062015. október 14., 14:06
A kedden az egyenes ágú továbbjutást rendkívül balszerencsésen elszalasztó piros-fehér-zöld együttes így biztosan elkerüli Ukrajnát, Svédországot és Bosznia-Hercegovinát, és az Írország, Dánia, Norvégia és Szlovénia alkotta négyesből kap ellenfelet a vasárnap 12 óra 20 perctől megrendezendő nyoni sorsoláson.
A kiemelt válogatottakat – amelyek nem kerülhetnek szembe egymással – az Európai Labdarúgó-szövetség által szerdán közölt, a közelmúlt eredményeit összesítő UEFA-együtthatók alapján nevezték meg. A pótselejtezőket november 12–14. és 15–17. között bonyolítják le oda-visszavágós rendszerben.
A nyolc együttes közül a magyar a dánt mindössze két ezreddel megelőzve a negyedik, még éppen kiemelést érő helyen áll az UEFA-együtthatók szerinti rangsorban, melynek kialakításánál a 2012-es Eb-t és selejtezőinek eredményét 20 százalékkal, a 2014-es vb-t és selejtezőit 40 százalékkal, míg a mostani Eb-selejtezők eredményeit szintén 40 százalékkal vették figyelembe – számolt be az MTI.
A lehetséges riválisok közül Magyarország 34 éve nem győzte le a norvégokat, azóta öt döntetlen mellett négyszer kikapott tőlük. Az íreket 22 esztendeje nem múlta felül a nemzeti együttes, igaz, azóta egyetlen meccset játszott a két gárda, amelyen gól nélküli döntetlen született a 2012-es Eb-t megelőzően.
A dánok ellen hazai pályán veretlenek a magyarok, ugyanakkor az elmúlt 32 évben összességében egyszer sikerült nyerniük, míg egyszer a rivális győzött, háromszor pedig – köztük a tavaly májusi barátságos meccsen is – döntetlen született. Ez ellen a három válogatott ellen az összmérleg pozitív, a szlovénokkal szemben viszont négy meccsből hármat elvesztett Magyarország, és csak egyszer győzött – még 1998-ban. Dánia és Írország részt vett a legutóbbi Eb-n, míg Szlovénia és Norvégia legutóbb 2000-ben szerepelt kontinensviadalon.
A magyarok úgy kerültek pótselejtezőre, hogy Észak-Írország és Románia mögött, de Finnországot, a Feröer szigeteket és Görögországot megelőzve harmadikok lettek selejtezőcsoportjukban. A magyarok legutóbbi „rájátszása” csúfos véget ért, mivel az 1998-as vb-részvételért a jugoszlávok 12-1-es összesítéssel bizonyultak jobbnak.
A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először indulhatna nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, erre legutóbb 1972-ben volt példa.
Az UEFA-együttható szerinti rangsor:
1. Németország 40,236 pont
...13. Bosznia-Hercegovina 30,367
14. Ukrajna 30,313
...16. Svédország 29,028
...20. Magyarország 27,142
21. Dánia 27,140
...23. Írország 26,902
...25. Norvégia 26,439
26. Szlovénia 25,441
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!