
Fotó: Boda L. Gergely
Háromhetes szünet után pénteken a negyeddöntő első mérkőzéseivel folytatódnak a férfi kosárlabda-élvonal küzdelmei. A legjobb nyolc között a párharcok az egyik csapat harmadik győzelméig tartanak.
2014. április 24., 16:012014. április 24., 16:01
2014. április 24., 18:042014. április 24., 18:04
A bajnokság lebonyolításának megfelelően a rájátszásban a párharcok az alapszakaszban elfoglalt helyezések alapján alakultak ki: az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal és a negyedik az ötödikkel mérkőzik. Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó sorozatban pályaelőnnyel az alapszakaszban előrébb végző együttes rendelkezik, a negyeddöntős párharcok első két mérkőzését pénteken és szombaton rendezik.
A Nemzeti Liga 2013-2014-es kiírása a korábbiaknál is kiegyenlítettebb mezőnyt vonultatott fel – tíz csapat volt harcban a rájátszást érő első nyolc helyért –, a negyeddöntőben pedig ennek megfelelően szintén szoros párharcokra lehet számítani.
Alapszakaszgyőztesként a CSU Ploieşti az Energia Rovinari-ral találkozik, amely legyőzte őt a Román Kupa elődöntőjében, így a címvédőnek van miért visszavágni. A Nagyváradi VSK azzal a SCM Craiovával csatázik, amelynek kispadjára nemrég nevezték ki a szezont Medgyesen kezdő Marcel Ţentert, aki a Ploieşti uralmát megszakítva 2011-ben bajnoki címet nyert a Kolozsvári U-BT Mobitelcóval.
Sean Denison, a váradiak játékosa is az edzőcsere esetleges hatásairól beszélt: „Új edzője van a Craiovának, ez pedig veszélyes lehet. Az új tréner új rendszert hoz, ezalatt pedig minden játékos a maximumot nyújtja, hogy bizonyítson neki.\"
Az előző idényben döntőt játszó Maros KK a BCM Piteşti ellen kezdi meg a rájátszást. Szrecsko Szekulovics vezetőedző örömére öt hónap után ismét bevethető Andrija Csirics – igaz, a szakvezető ezzel együtt nehéz helyzetbe is került, hiszen a csapat nyolc légiósából mindössze hatot nevezhet egy-egy mérkőzésre. A hagyományoknak megfelelően izgalmas és kiélezett csata várható az erdélyi rangadón, a Nagyszebeni CSU–Kolozsvári U-BT Mobitelco párharcban.
Nemzeti Liga, rájátszás, első mérkőzések, péntek: Nagyszebeni CSU–Kolozsvári U-BT Mobitelco (Digi 24 Kolozsvár, 18.00), Maros KK–BCM Piteşti (19.00), Nagyváradi VSK–SCM Craiova (Digi Sport 3, 19.15), CSU Ploieşti–Energia Rovinari (20.00).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!