
Az első harminc percben még lépést tudott tartani ezüstérmes francia ellenfelével, de utána már megmutatkoztak a színvonalbeli különbségek, így Románia a papírformának megfelelően 38-11 arányú vereséggel kezdett az Angliában zajló rögbi-világbajnokságon.
2015. szeptember 24., 14:492015. szeptember 24., 14:49
A londoni Queen Elizabeth Olympic Parkban felálló román csapat még ahhoz is közel került, hogy a 18. percben vezetést szerezzen rangos ellenfelével szemben, de Florin Vlaicu célját nem adta meg a játékvezetés. A pályafutása során 619 pontot szerző, és így minden idők legeredményesebb román rögbisének ugyanis sikerült átvinnie a labdát az ellenfél alapvonala mögé, de a videobíró segítségével hozott ítélet szerint azt nem tette le a földre. Értékesíthettek viszont öt méterről egy büntetőt, amellyel 3-3-ra egyenlítették az állást.
Nem sokkal ezt követően már megmutatkozott a franciák valódi tudása, és miután emberelőnybe kerültek, két gyors céllal és hibátlanul elvégzett jutalomrúgással megléptek ellenfelüktől, és már a cserék – köztük a kolozsvári Gál Csaba – sem tudtak sokat élénkíteni a romániaiak játékán. Egyértelműen a gallok irányítottak, Lynn Howells „Tölgyfái” – ahogyan a román válogatottat nevezni szokták – büntetővel, felemás sikerrel araszoltak. Egészen a 74. percig, amikor is Ursache szinte a semmiből érkezve jegyzett célt, és bár a jutalomrúgás nem sikerült, a szépítéshez így is jól jött az öt pont.
Csakhogy a gallok a hajrában valósággal rátámadtak a románokra, akik nem tudták kivédekezni a maradék időt, és a 78. percben újabb célt kaptak. Ezzel a franciák az összetettben még egy bónusz ponttal is gazdagodtak, így két győztes meccs után 9 ponttal vezetik a D csoport összetettjét az írek, az olaszok, a románok és a kanadaiak előtt. Utóbbi három együttes még nem gyűjtött pontot, a papírforma szerint erre majd az egymás elleni meccseiken lesz lehetőség, az ugyanis nagy meglepetés lenne, ha például Romániának sikerülne megfékeznie soron következő ellenfelét, a Hat Nemzet Kupája-győztes Írországot (vasárnap 18.45-től a DigiSport sugározza).
Románia walesi szövetségi kapitánya szerint ugyanúgy kell a folytatásban is játszaniuk, ahogyan most próbáltak. „A franciák ellen minél tovább kellett volna tartsuk a labdát, hogy megakadályozzuk őket a széleket kereső, gyors játékban. Megpróbáljuk ezt az írek ellen, szeretnénk versenyképes csapatként fellépni ellenük. Nem hiszen, hogy sok rögzített helyzetünk lesz majd ellenük” – magyarázta Howells. A szakember azt is hozzátette, hogy miután elvesztették a mérkőzés feletti irányítást, ő már a soron következő meccsre gondolt, ezért több játékosát is lecserélte a kezdő tizenötből.
Szerdán játszották még az Ausztrália és Fidzsi-szigetek 28-13-ra végződő összecsapását és a Skócia–Japán meccset (45-10) is. Előbbiek A csoportjában Wales (5 pont), Anglia (5), Ausztrália (4), Fidzsi (0), Uruguay (0) a sorrend, míg a B kvintettben Skócia (5) vezet Szamoa (4), Japán (4), Dél-Afrika (2) és az Egyesült Államok (0) előtt. A csoportokból ez első két helyezett jut tovább.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!