
2012. augusztus 24., 05:392012. augusztus 24., 05:39
Az újoncként a negyedik helyen záró együttestől nemcsak valamennyi tavalyi külföldi kosaras (Cherrise Graham, Veronica Hicks, Dragana Gobeljics, Bojana Vulics), hanem Mladen Jojics edző is távozott. A boszniai szakember helyét Dan Matic vette át, a játékoskeretbe pedig a Poli Iaşi korábbi bedobója, Beatrice Alaiba (21 éves, 180 cm) mellett négy új amerikai kosaras érkezett.
A tengerentúli kosarasok közül Alexia Adams (26 éves, 163 cm, irányító) és Odessa Williams (26, 188, erőcsatár) már korábban aláírt, mindketten már tavaly is a román bajnokságban szerepeltek, egyaránt megfordulva Nagyváradon, illetve Bukarestben, a Sportul Studenţescnél is.
A frissen igazolt Chantel Hilliard (képünkön) és Tarkeisha Wysinger-Mackey viszont első európai szerződését kötötte meg, mindkét játékos idén fejezte be főiskolás karrierjét az észak-amerikai egyetemi ligában (NCAA). A 23 éves, 177 centis Wysinger-Mackey hátvédposzton szerepel, az előző öt évben a Louisiana Tech játszott szerepelt, utolsó szezonjában 11,4 pontos átlaggal. Az egy évvel fiatalabb, 187 centis Hilliard magasbedobóként és centerként is bevethető, az Auburn University játékosa volt, végzős évében meccsenként 6 pontot és 4 lepattanót jegyzett.
Doru Borşan, a Nova Vita elnöke korábban a Totalbaschet szakportálnak elmondta, hogy a következő szezonnak az előzőnél szerényebb tervekkel és költségvetéssel vágnak neki. Jojics távozása is ezzel függ össze, a tréner kihozta a maximumot a csapatból, az előrelépéshez viszont már a férfi játékosok fizetéséhez hasonló összeget kérő szakvezetőre és játékosokra volna szükség, amit a klubvezető nem tudott vállalni.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.