Hirdetés

Ki nevet a vb-n?

Az erdélyi születésű Mátéfi Eszter edzői karrierje eddigi legnagyobb kihívása előtt áll: szombattól magyar szövetségi kapitányként a kínai női kézilabda-világbajnokságon szerepel.

Páva Adorján

2009. december 04., 11:452009. december 04., 11:45

A mezőbándi születésű, a marosvásárhelyi sportiskolában nevelkedett Mátéfinak nem lesz könnyű dolga, hiszen egy jelentősen átalakult, több kulcsembert is hiányoló magyar csapattal próbál helytállni a világ legjobbjai között.

A magyar szövetség nem is támasztott nagy elvárásokat a csapattal szemben: a legjobb 12 közé várja a piros-fehér-zöldeket. Ehhez tovább kell jutni a C csoportból, ahol többek között Norvégia és Románia is érdekelt még – a két válogatottat a szakemberek a végső győzelemre is esélyes csapatok között tartják számon a címvédő Oroszország mellett. A C jelű hatost Japán, Tunézia és Chile egészíti ki – ezek legyőzésével minden bizonnyal teljesítené is a magyar csapat a hivatalos célkitűzést, hiszen a középdöntőbe a négy csoport első három helyezettje jut.

Mire viszik a magyar fiatalok?

Magyarország csütörtökön játszotta le utolsó felkészülési meccsét a vb előtt: Vuhsziban 24-19-re verte azt a német válogatottat, amely nemrég legyőzte a magyarokat a Világkupán. Ezt megelőzően a vb-házigazdákat is felülmúlta a Mátéfi-csapat (30-24), így a magyar lányok jó hangulatban várhatják a szombati Chile elleni kezdést. Pedig a vb előtt egyre csak gyarapodtak a fekete felhők.

A világ egyik legjobb kapusa, Pálinger Katalin jelezte, hogy pihenésre van szüksége, hiszen 1998 óta gyakorlatilag az összes nagy viadalon ott volt. Hornyák Ágnes tanulmányai miatt mondta le a szereplést, míg Görbicz Anita és Szamoránsky Piroska sérülése után lábadozik. A kiesések nagyban meghatározták a célkitűzések megfogalmazását is: Mátéfi Eszter lapunknak adott interjújában leszögezte, a célokat a realitásból kiindulva kell megfogalmazni.

„Ez egy megújuló csapat; éppen ezért jelen pillanatban nem helyezésben gondolkodom. Azonban egy masszív védekezéssel, ha sikerül elkapnunk a fonalat, úgy érzem, a csoportból továbbjuthatunk. Onnan tovább pedig sok minden lehetséges” – mondta a szakember, aki játékosként a román és a magyar válogatottat is erősítette. Mátéfi most magyar kapitányként a románokkal is szembekerül, ám ez számára nem jelent külön kihívást, elmondása szerint „épp elég gondja és baja van ahhoz, hogy ez külön foglalkoztassa”.

Románia döntőt szeretne

A két válogatottnak egyébként a hétfői lesz a 87. egymás elleni összecsapása, eddig 48 magyar győzelem mellett 9 döntetlen és 29 román siker született. Románia és Magyarország utoljára a 2008-as macedóniai Európa-bajnokság csoportmérkőzései során csapott össze, akkor 27-21-re nyertek a románok.

A Radu Voina által irányított román válogatott – amely a 2007-es franciaországi vb-n negyedik lett – nagy reményekkel utazott Kínába: hivatalosan az első öt közé kerülés a cél, ám a játékosok az aranyérem megszerzésében bíznak. Ezzel tisztában volt Cristian Gaţu, a román szövetség elnöke is, nem feledve, hogy a nagy riválisoknál csapatépítés folyik, inkább a 2011-es vb-re készülnek, ahol az olimpiai szereplést kell kiharcolni: „Minimum döntőt szeretnék, legalább a vb előtt legyünk optimisták”.

Radu Voina – aki Geiger Melinda, a Nagybánya és Florina Bîrsan, a Kolozsvár kézilabdázója személyében csupán két olyan játékost nevezett a vb-re, aki erdélyi klubcsapatban játszik – jobban szerette volna, ha válogatottját nem a végső győzelemre esélyesek között emlegetik: „Favoritként kezdünk, de jobban örültem volna, ha esélytelenként kezelnének minket, így azonban mindenki elővigyázatosan játszik majd ellenünk.” A C csoport továbbjutói a D jelű hatos legjobb három csapatával – nagy valószínűséggel Spanyolországgal, Dél-Koreával és Kínával – kerülnek össze a középdöntőben. A finálét december 20-án rendezik.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés