
A hazai rendezésű szocsi olimpiai kudarc után – amikor a csapat a negyeddöntőben búcsúzott – az orosz jégkorong-válogatott villámrajtott vett a Minszkben zajló világbajnokságon, és három forduló után három győzelemmel vezeti a B csoportot.
2014. május 14., 16:012014. május 14., 16:01
Az olimpiai években rendezett világbajnokságok mindig különlegesek: ennek egyik oka, hogy a klubtornák és ötkarikás játékok után a szezon során harmadjára nehéz csúcsformába hozni a csapatokat. Emellett sokszor ezeken a világbajnokságokon kerítenek sort a fiatalításra a nemzeti válogatottak, így fiatal, ambiciózus tehetségek bukkannak fel, ennek megfelelően pedig rendre nagy meglepetések is születhetnek.
Az első három forduló után maximális pontszámmal egyedül Oroszország válogatottja áll. Az olimpia után a csapat élére kinevezett Oleg Znarok szövetségi kapitány együttese a kanadai táblázat élén álló Alekszandr Ovecskin (három gól, három gólpassz) vezetésével sorrendben Svájc (5-0), Finnország (4-2) és az Egyesül Államok (6-1) válogatottja ellen hengerelt, 15-3-as gólaránya önmagáért beszél.
A címvédő Svédország a dánok elleni sima 3-0-s sikerrel kezdett, a 2010-ben világbajnok csehek ellen azonban csak szétlövésben tudta kiharcolni a győzelmet. A norvég válogatott az utolsó pillanatig megnehezítette a háromkoronások dolgát, de pontot csenni nem tudott a címvédőtől (2-1), amely nyolc ponttal vezeti az A csoportot.
A végső győzelemre szintén esélyesként pályázó Kanada ráfázott arra, hogy a nyitómeccsen tartalékolni akart az erejével, hiszen Franciaország a klasszis formában védő Cristobal Huet kapus remeklésével büntetőkkel 3-2-re nyert ellene. Az olimpiai bajnok aztán a szlovákok elleni 4-1-gyel és a csehek elleni 4-3-mal javította kisiklását.
A 2013-as világbajnokságon döntőig menetelő Svájc csapata az egyetlen nullapontos három fordulót követően. Vladimir Ruzicka együttesén előbb az oroszok robogtak át, majd az Egyesült Államok és a házigazda Fehéroroszország válogatottjától kaptak ki. A „könnyebb\" ellenfelei azonban csak ezután következnek.
Hasonló helyzetben vannak a szlovákok is, akik három forduló alatt egy pontot szereztek, a negyeddöntőbe kerüléshez így a hátralévő mérkőzéseiken –Norvégia, Svédország, Olaszország és Dánia ellen – remekelniük kell.
A világbajnokság lebonyolításának megfelelően a 16 csapat két nyolcas csoportban mérkőzik egymással. Az első kör után a csoportok utolsó helyén álló együttesek kiesnek, és jövőre a Magyarország válogatottját is felvonultató divízió I/A osztályba lépnek át. A csoportok első helyezettjei a másik nyolcas negyedikjével, a másodikok pedig a harmadikokkal találkoznak a negyeddöntőben. A döntőt május 25-én rendezik.
Jégkorong-világbajnokság, A csoport: 1. Svédország 8 pont, 2. Kanada 7, 3. Norvégia 6, 4. Franciaország 5, 5. Csehország 3, 6. Dánia 3, 7. Olaszország 3, 8. Szlovákia 1.
B csoport: 1. Oroszország 9, 2. Egyesült Államok 6, 3. Lettország 6, 4. Fehéroroszország 6, 5. Németország 5, 6. Finnország 3, 7. Kazahsztán 1, 8. Svájc 0.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!