2011. január 31., 09:452011. január 31., 09:45
A bronzérmet a spanyolok szerezték meg, miután hatalmas csatában, egy góllal, 24-23-ra nyertek a házigazda svéd csapat ellen. Az ötödik helyen az olimpiai ezüstérmes Izlandot 34-33-ra legyőző horvátok végeztek, míg a magyar együttesnek a hetedik helyért vívott csatában 31-28-ra sikerült legyűrnie a lengyel válogatottat. A fontos összecsapás első félidejében a nyitó és a záró percek nagyon jól sikerültek a Mocsai-együttesnek, a 3-0-s és a 6-0-s sorozat között azonban a rivális már 14-10-re is vezetett.
„Fantasztikus, hogy sikerült a kitűzött célt elérnünk – mondta a találkozó után Mocsai Lajos szövetségi kapitány. – A lengyelek elleni meccset uraltuk, kilenc-tíz ember is tudott lendíteni a játékon. Nagyon nehéz két hét van mögöttünk, találkoztunk az elmúlt évek világbajnokaival, az olimpiai aranyérmessel többek között, és mégis ott lehetünk az olimpiai selejtezőben. A következő feladat, azon túl, hogy az egy év múlva sorra kerülő Eb-re ki kell jutnunk, hogy a 2012. áprilisi olimpiai kvalifikációs tornára ütőképes csapatot építsünk. Most a vb-n a maximumhoz közel, olykor azon túl tudtunk teljesíteni. Ez erre volt elég.”
A svédországi világbajnokságon kiharcolt hetedik helyével a magyar férfi kézilabda-válogatott jogot szerzett arra, hogy szerepeljen a 2012 áprilisában esedékes három olimpiai kvalifikációs torna egyikén. Jelen állás szerint a legkeményebb négyesbe kerülhet, de a 2012-es szerbiai Eb még javíthat helyzetén. A selejtezőkön összesen 12 együttes léphet pályára, a három négyes csoportból az első két helyezett jut ki a 2012-es londoni ötkarikás játékokra. Az csak a jövő januári Eb, illetve a többi kontinens bajnoksága után derül ki, hogy a magyarok mely válogatottakkal találkoznak majd a kvalifikációs viadalon.
A három házigazda a mostani világbajnokság 2., 3. és 4. helyezettje lesz. A Mocsai-csapat amúgy még egyenes ágon is kikerülhet a londoni olimpiára: ha megnyeri az Eb-t, vagy pedig úgy lesz második, hogy a mostani vb aranyérmesétől kap ki a döntőben. Az olimpián ugyanis a rendező Nagy-Britannia csapata mellett a világbajnok, a földrészek bajnokai és a kvalifikációs tornák csoportjainak első két helyezettje indulhat. Azok a csapatok, amelyek nem a világbajnokságról szereznek jogot a kvalifikációs tornán való szereplésre, a kontinentális tornákon elért eredmények alapján indulhatnak.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.