Hirdetés

Kezdődik az isztambuli Európa-úszóbajnokság

Tíz férfi és hét női versenyző kelt útra Budapestről Isztambulba, a csütörtöktől vasárnapig tartó rövid pályás úszó-Európa-bajnokság színhelyére. Kiss László magyar szövetségi kapitány az indulás előtt elmondta: 3-4 aranyra, s még további jó néhány dobogós pozícióra számít a válogatott tagjaitól, akik közül a megbetegedett Kis Gergő mellett hiányzik az idei római nagy medencés világbajnoknő, Hosszú Katinka amerikai egyetemi tanulmányi kötelezettségei miatt.

Hírösszefoglaló

2009. december 10., 11:072009. december 10., 11:07

„Gergő kiesésével legalább egy, Katinka távolmaradása miatt pedig több biztos medállal leszünk eleve szegényebbek. Ezzel együtt bizakodhatunk, hogy bőven akad okunk örömre Isztambulban” – mondta az MTI-nek Kiss László. Hozzátette, hogy mindenekelőtt Cseh László, Gyurta Dániel és Verrasztó Evelyn szállíthatja a legjobb helyezéseket, és országos csúcsok is „benne vannak” a társaságban.

Romániát négy férfi úszó képviseli Isztambulban: Peteley Attila és Adrian Gherghel úszóedző irányítása alatt a marosvásárhelyi Trandafir Norbert, valamint Vlad Răzvan Caciu, Cătălin Cosma és Alexandru Coci száll medencébe, akiket a 2012-es olimpiára szeretnének csúcsformába hozni a szakvezetők.

A 13. rövid pályás Eb-re egyébként a LEN, a kontinentális szövetség 51 tagja közül 42 jelentkezett be, összesen 550 úszót nevezve, ami részvételi csúcsot jelent: az eddigi rekorder a tavalyi Eb-nek otthont adó Fiume volt, ahol 40 nemzet 530 képviselője vett részt. Most a legtöbben Oroszországot (38 úszó), Svédországot (36) és Olaszországot (34) képviselik. Az idei római vizes világbajnokság aranyérmesei közül heten lesznek jelen Isztambulban is: a 200 mellen diadalmaskodó Gyurta mellett az olasz Federica Pellegrini és Alessia Filippi, a dán Lotte Friis, a szerb Nagyja Higl, a svéd Sarah Sjöström és a német Paul Biedermann a rövidebb távon is nagyot alkotna.

A dicsőségen kívül pénzdíj is megilleti a legjobbakat: a 38 szám győztesei fejenként 5 ezer eurót kapnak, a második hely 3, a harmadik 2 ezret ér. Csak a döntők utolsó helyezettjeit nem díjazzák, a 4–7. helyekért egyformán 1500 euró jár. Ez utóbbival egyező summa dukál mind a női, mind a férfimezőnyben annak, akit az Év újoncának választanak meg.

A LEN állandó főtámogatója, az Omega pedig a naponta a legjobb teljesítménnyel kirukkoló úszót értékes karórával ajándékozza meg. Az isztambuli rövidpályás Eb-t az Abdi Ipekci Arenában, a 12 és fél ezres sportkomplexum négyezresre leszűkített „úszórészlegének” közepén elhelyezett ideiglenes medencében bonyolítják le. A versenyzésre szolgáló, 10 pályás mellett egy hatpályás, szintén 25 méteres edzőmedencét is telepítettek a szervezők.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés