
A Kolozsvári CFR labdarúgócsapata is megkezdi európai kupaszereplését a 2014–2015-ös idényben: Vasile Miriuţă csapata csütörtök este hazai pályán a szerb Jagodina FK együttesét fogadja az Európa Liga második selejtezőkörében.
2014. július 16., 19:512014. július 16., 19:51
A romániai csapatok közül ebben a szakaszban csatlakozik a sorozathoz a Petrolul Ploieşti együttese is, a magyar NB I-ből pedig három együttes lép pályára.
A június végén megtartott sorsolás előtt ugyan nagy volt annak a valószínűsége, hogy a CFR az első selejtezőkörből érkező ellenféllel kerüljön szembe a második fordulóban, ám végül a szintén ebben a körben csatlakozó Jagodinával mérkőzik meg.
A szerb együttes történelme legjobb idényét zárta, hiszen harmadik helyen végzett hazája bajnokságában, és döntőt játszhatott a kupában. A kolozsvári együttes a Liga 1 2013–2014-es kiírásában a hatodik helyen zárt, ennek ellenére – a Bukaresti Dinamo csődeljárása, valamint az FC Vaslui licencmegvonása miatt – indulhat a második számú európai kupasorozatban.
„Nem lesz könnyű, két nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, de továbbjuthatunk” – latolgatta az esélyeket a párharc első mérkőzésére készülve Ionuţ Rada, a CFR labdarúgója. „Hiányzott nekünk Európa, be akarjuk bizonyítani, hogy itt a helyünk, és szeretnénk bejutni a csoportkörbe. Természetesen nem tudunk itt megállni, a jövőben ismét a Bajnokok Ligájában akarunk játszani” – mondta Rada az európai kupaszereplésekkel kapcsolatban.
A román élvonalban bronzérmes Petrolul Ploieşti az albán Flamurtari Vlorë ellen szintén hazai pályán kezdi meg idei szereplését. Az albán együttes az első selejtezőkörből idegenben lőtt több góljának köszönhetően jutott túl a grúz Szioni Bolniszi együttesén.
„Arra törekszünk majd, hogy minél kevesebb hibát kövessünk el, amely veszélyes lenne ránk nézve. A Flamurtari inkább védekezik, fő fegyverük az ellentámadás” – jellemezte az albán csapatot Răzvan Lucescu, a Petrolul vezetőedzője. – Nem szabad engednünk, hogy visszarendeződjenek, főként mert Lena személyében nagyon jó tízesük van, aki rettentő agresszív, és jól szervezi a játékot.”
Máltai ellenfeleket legyőzve jutott a második selejtezőkörbe a Ferencváros és a Diósgyőri VTK együttese. Csütörtök este előbbi a horvát HNK Rijeka, utóbbi pedig a bolgár Liteksz Lovecs vendégeként lép pályára. A harmadik magyar érdekelt, a Győri ETO otthon kezdi meg párharcát a svéd IFK Göteborg ellen.
A papírforma szerint a legnehezebb dolga a magyar élvonal ezüstérmesének, a sorozatba most bekapcsolódó győrieknek lesz, mivel északi riválisuk játékban van, a svéd bajnokság ugyanis a szezon közepénél tart.
A győriek trénere, Horváth Ferenc úgy véli, az szólhat a csapata mellett, hogy több kreatív játékosa van, mert a svédek legfeljebb két-három ilyen labdarúgóval rendelkeznek. Hozzátette, „a játékosaik viszont bivalyerősek, és mindenki tudja a dolgát, a klasszikus északi játékot játsszák, de azt nagyon jól”.
A Ferencváros azzal a HNK Rijekával találkozik, amely az előző szezonban másodikként zárt a horvát élvonalban, továbbá elhódította a Horvát Kupát. Ami biztos, hogy a máltai Sliema Wanderers kiejtése során mutatott teljesítménynél jóval jobban kell futballoznia Thomas Doll együttesének, amely sem az idegenbeli 1-1, sem a hazai 2-1-es siker alkalmával nem volt meggyőző.
A Diósgyőr ellenfele az a Liteksz Lovecs, amely 1998 óta mindössze kétszer nem szerepelt nemzetközi porondon. Ezúttal bajnoki bronzérmesként kvalifikálta magát a második számú európai kupasorozatba. A párharcok visszavágóit egy hét múlva rendezik.
Európa Liga-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés, csütörtöki program:
Kolozsvári CFR–Jagodina FK (Look Tv, 20.30)
Petrolul Ploieşti–Flamurtari (Digisport 1, 19.30)
Liteksz Lovecs–Diósgyőri VTK (20.45)
Győri ETO–IFK Göteborg (m2, 21.00)
Rijeka–Ferencváros (Duna Tv, 21.30)
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!