Fotó: MTI
Vasárnap éjjel mindkét térdét megoperálták Miklós Editnek, aki a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen bukott hatalmasat, és szalagszakadást, csonttörést, valamint porcsérülést szenvedett.
2017. január 16., 13:002017. január 16., 13:00
2017. január 16., 13:042017. január 16., 13:04
A magyar szövetség hétfő délelőtti tájékoztatása szerint az olimpiai hetedik sportolót egy Innsbruck melletti magánklinikán műtötték, közel négy órán át. „Jól érzem magam, örülök, hogy túlvagyok a műtéten\" – mondta a 28 éves síző, hozzátéve, hogy az operációt végző orvossal hétfőn délután tud majd beszélni, s akkor tudja majd meg pontosan, milyen beavatkozásokra volt szükség.
„Ami biztos, a jobb térdemben részleges keresztszalag-szakadás volt, de nem kellett pótolni, meg tudták oldani műtéttel. A térdkalácson még nem tudom, milyen beavatkozást végeztek el, de ott is roncsolódás volt. A meniscust visszavarrták szintén a jobb térdemben. A balban az elülső keresztszalag elszakadt és pótolni kellett, abban is a meniscus meg volt sérülve, plusz az oldalsó szalag\" – számolt be sérüléséről és állapotáról a versenyző. Miklós Edit mindezt a gyógytornászától tudta meg, azaz nem ez a hivatalos diagnózis.
A csíkszeredai születésű sportoló vasárnap az altenmarkt-zauchensee-i pálya felső szakaszán nagy sebességgel haladt, amikor a bal léce megakadt a hóban, szétcsúsztak a lábai, s nagyot bukott, többször átfordult a tengelye körül, ráadásul az egyik léce nem oldott le. Mentőhelikopterrel a pongaui kórházba szállították, majd az Innsbruck melletti magánklinikára vitték, ahol az a térdspecialista végezte el az operációt, aki korábban már műtötte Miklós Editet. A rehabilitációs időszak várhatóan hat hónapig tart majd, így a magyar síző várhatóan ősszel visszatérhet, és elindulhat a jövő évi pjongcsangi olimpián.
A motiváció legtöbbször hirtelen felindulásból fakad, hosszú távon viszont a fegyelem az, ami fenntartja az állandó fejlődést – vallja Kisjancsi András, aki nemrég korcsoportjában első, összesítésben pedig negyedik helyen végzett egy kerékpárversenyen.
A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.
Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.
Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.
szóljon hozzá!