Hirdetés

Kétgólos SZKC-előny a Challenge Kupa elődöntőjében

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Küzdelmes, végig szoros mérkőzésen kétgólos győzelmet aratott a Székelyudvarhelyi KC a Challenge Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. Vasárnap este a városi sportcsarnokban a vendég SL Benfica a hazaiak számára kissé szokatlan, gyors és kombinatív kézilabdát játszott, továbbá nem tört meg, mikor hatgólos hátrányba került, négyet le is dolgozott belőle. A vasárnapi, Lisszabonban rendezendő visszavágó igencsak nehéznek ígérkezik az udvarhelyi csapat számára.

Zátyi Tibor

2015. április 13., 11:282015. április 13., 11:28

Kezdés előtt tíz perccel már nagyszerű hangulat uralkodott a telt házas csarnokban, a két csapatot a Székelyudvarhelyi ISK-KC ifjúsági 5-ös apró kézilabdásai vezették be a játéktérre.

A feketében játszó SZKC a Tevzadze – Mihalcea, Majnov, Sipos, Sztojlov, Rusia és Onyejekwe felállásban kezdett, a mérkőzésen pályára lépett még Szabó, Orbán Sz., Kuzmanoszki, Tálas és Ramba.

A találkozó elején szinte minden támadás góllal ért véget, hiába húzott el gyorsan két góllal a házigazda, a vendég portugál együttes a nyolcadik percben négynél egyenlített. Az SZKC-nál előbb Onyejekwe, majd Rusia szórta a gólokat, ám védelemben nehezen kapták a pörgős és kombinatív támadásokat vezető portugálok ellenszerét.

A folytatásban is nagyon ritkán találkoztak a kapusok a labdával, emiatt nem is szakadt le a portugál együttes, főleg a két szélről voltak nagyon eredményesek, így a 19. percben, 10-10-es állásnál a hazaiak edzője, Vlad Caba időt is kért. 

Taktikai szünet után kapuscsere

A kapuban Szabó váltotta Tevzadzét, ám ő sem tudta a portugál átlövéseket hárítani. A 24. percben kétszer is hibázott támadásban a Benfica, Mihalcea két gyors góllal büntetett, majd hiába lépett el néggyel, illetve volt lehetősége ötre növelni előnyét az SZKC-nak (16-12), a szívós portugálok visszakapaszkodtak.

A találkozó első kiállítását Rusia kapta, emberhátrányban három ziccer is kimaradt, ami végül a portugálok mínusz egyre való visszakapaszkodását jelentette. A játékrész nehezen ért véget, időn túli szabaddobáshoz jutott a házigazda, az egyik portugál játékost pedig kiállították a védekező falból, a macedón dobásából végül nem született gól (szünetben: 16-15).

Hiába a sok csere, a védések elmaradtak

Az emberhátrányban lehozott kapussal játszó Benfica könnyen tartani tudta a lépést a házigazdával. Sipos is két percet kapott, de Rusia góljainak köszönhetően maradt a kettő a két csapat között (36. perc: 20-18). A portugáloktól főleg a balszélső Antonio Areia volt elemében, bármilyen pozícióból dobott kapura, gól született belőle. Hiába próbálta a kapusait forgatni Caba, az SZKC-s hálóőrök továbbra sem találkoztak a labdával.

Ezután a portugálok is elszórtak pár labdát támadásban, ezt pedig Onyejekwe, Rusia és Kuzmanoszki is kihasználta, a 45. percben hattal vezetett a házigazda, érkezett is az vendég időkérés (27-21).

Hullámvölgy és a tavalyi Aguas Santas Milaneza elleni mérkőzés kísértése következett (amikor az SZKC nyolcgólos előnyéből csupán három maradt). Apró hibák csúsztak a támadásokba, a Benfica pedig fokozatosan dolgozta le hátrányát. Hiába kért időt Caba, támadásban továbbra is steril maradt csapata, tíz percig képtelen volt betalálni, a gólcsendet végül Ramba törte meg (56. perc: 29-26).

Az idő szorítása miatt egyre idegesebben kezdett játszani az SZKC, Mihalcea ellentámadásból nagy ziccert rontott, a portugálok pedig nagyon feljavultak mind védekezésben, mind támadásban, az utolsó percre egy gólra közelítették meg házigazdájukat (30-29).

Rusia nyolcadik találata, majd fél perccel a lefújás előtt portugál időkérés következett. Próbálták az utolsó másodpercig kipasszolni a labdát, ám ezúttal jól védekezett az SZKC, végül nem tudtak kapura dobni, a házigazda két góllal, 31-29-re nyert.

Éjszakába nyúló visszavágó

Szomorúságra nincs ok, hiszen ismét egy neves együttest győzött le az SZKC, egy olyan mérkőzésen, amelyen csupán négy hazai kapushárítást lehetett feljegyezni. Jövő vasárnap este 9 óra 15 perckor kezdődő visszavágó igencsak nehéznek ígérkezik, ám amennyiben feljavul a kapusteljesítmény, és a jobbátlövők is precízebbek lesznek, megmarad az esély a döntőbe való jutásra.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok

Mariano Ortega, a Benfica edzője: „Az ilyen mérkőzések nagyon intenzívek, az a csapat, amelyik erősebb, megnyeri ezeket a találkozókat. Az apró dolgok döntöttek a hazaiak javára, így az SZKC nyerte meg az első mérkőzést. Az első félidőben problémáink voltak a támadások összekötésével, ám rendeztük sorainkat, főleg a második játékrész végén javultunk fel. Nagyot küzdöttünk, továbbra is nyílt maradt a továbbjutás.”

Areia Antonio, Benfica: „Nagyszerű közönség előtt játszottunk, erős csapattal, amelynek nagyon kemény volt a védelme. Az első félidőben voltak problémáink, a másodikban nagyon jól feljavultunk, és le tudtuk dolgozni a hátrányunkat.”

Chike Onyejekwe, SZKC: „Nagyon kemény találkozó volt a Benficával, jól és gyorsan játszottak, amikor hibáztunk a támadásban, rögtön büntettek. Jó dolog számunkra, hogy nyertünk. A visszavágóra úgy kell készülnünk, hogy tisztább legyen a játékunk, kiküszöböljük a hibáinkat, és megtartsuk előnyünket.”

Vlad Caba, az SZKC trénere: „Nagyon minőségi és intenzív, európai szinten játszott a két csapat. Számunkra idegen kézilabdát mutatott a Benfica. Tudták, mikor kell felgyorsítani a játékot, nagyon érdekesen játszottak. Voltak problémáink a kapusokkal, általában jól védenek, az összesen négy védés pocsék statisztikának számít. Két góllal nyertünk, nem akarok szomorú arcokat látni a csapaton belül, hiszen nagyon messzire jutottunk a Challenge Kupában. Az elődöntőben nyertünk, a másodikon is diadalmaskodni akarunk. Biztos vagyok benne, hogy a jobb csapat fog döntőbe jutni.”

Az SZKC szerdán, egyelőre ismeretlen időpontban kezdi meg a Nemzeti Liga rájátszását Tordán, majd pénteken reggel utazik Portugáliába, ahol vasárnap 21.15-től rendezik a visszavágót.

Férfi kézilabda Challenge Kupa, elődöntő, első mérkőzés: 

Székelyudvarhelyi KC–SL Benfica 31-29 (16.15); gólszerzők: Rusia 8, Onyejekwe 7, Ramba, Mihalcea 4-4, Kuzmanoszki, Majnov 3-3, Sipos, Tálas 1-1, illetve Areia 8, Borragan 6, Pereira, Pais, Carneiro, Semedo 3-3, Moreno 2, Oliveira 1; hétméteresek: 4/2, illetve 1/1; kiállítások: 6, illetve 12 perc. 

Liberty Seguros ABC–Stord Handball 25-18 (12-9)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés