2012. szeptember 10., 08:392012. szeptember 10., 08:39
A ciprusi bajnok otthonában az udvarhelyi csapat első hivatalos mérkőzését játszotta a 2012–
2013-as idényben, a korábbi KEK és EHF-kupa összevonásából megszületett, második számú európai kupasorozatban. Az SZKC már az első percekben átvette az irányítást, és öt perc után már 3-1-re vezetett, negyedóra játék után azonban egyenlített a házigazda (5-5).
A ciprusiak azonban csak az első játékrész hajrájában tudták átvenni a vezetést a szünet után pedig továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok. A házigazdát még akkor sem lehetett lerázni, mikor a 45. percben 20-21-es állásnál kettős emberelőnybe került az SZKC – a ciprusiak a lehető legjobban jöttek ki a hátrányból, hiszen nem kaptak gólt, továbbá egyenlíteni is tudtak. A végig nagyszerűen játszó Vladimir Rusia keze az utolsó öt percben négy alkalommal is tökéletesen sült el, így az utolsó másodpercekben már három góllal vezetett, és végül kettővel nyert az SZKC.
Továbbjutás esetén a Besiktas–Dinamo Minszk Bajnokok Ligája-selejtező vesztese lesz az udvarhelyiek ellenfele a második körben, az első találkozón a fehérorosz bajnok 30-22-re győzött Isztambulban.
Zátyi Tibor
EHF-kupa, első forduló, első mérkőzés: European University Cyprus–Székelyudvarhelyi KC 28–30 (14–13). Gólszerzők: Argiru 6, Pelajasz 5, Koszta 3, D. Nikiforu 3, Szofokleusz 3, Sztilianu 3, J. Nikiforu 2, Vukas 1, Trimitiotisz 1, Markidesz 1, illetve Rusia 8, Florea 7, Kuzmanoszki 4, Tálas 4, Johannson 3, Komporály 2, Irakli 1, Dinescu 1.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.