Hirdetés

Kétgólos előnyt szerzett Cipruson az SZKC

Kiegyensúlyozott mérkőzésen nyert a Székelyudvarhelyi KC csapata a European University Cyprus otthonában a férfi kézilabda EHF-kupa első selejtező fordulójában, és kétgólos előnynyel várhatja a szombaton 18 órától, a városi sportcsarnokban rendezett visszavágót.

2012. szeptember 10., 08:392012. szeptember 10., 08:39

A ciprusi bajnok otthonában az udvarhelyi csapat első hivatalos mérkőzését játszotta a 2012–
2013-as idényben, a korábbi KEK és EHF-kupa összevonásából megszületett, második számú európai kupasorozatban. Az SZKC már az első percekben átvette az irányítást, és öt perc után már 3-1-re vezetett, negyedóra játék után azonban egyenlített a házigazda (5-5).

A ciprusiak azonban csak az első játékrész hajrájában tudták átvenni a vezetést a szünet után pedig továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok. A házigazdát még akkor sem lehetett lerázni, mikor a 45. percben 20-21-es állásnál kettős emberelőnybe került az SZKC – a ciprusiak a lehető legjobban jöttek ki a hátrányból, hiszen nem kaptak gólt, továbbá egyenlíteni is tudtak. A végig  nagyszerűen játszó Vladimir Rusia keze az utolsó öt percben négy alkalommal is tökéletesen sült el, így az utolsó másodpercekben már három góllal vezetett, és végül kettővel nyert az SZKC.

Továbbjutás esetén a Besiktas–Dinamo Minszk Bajnokok Ligája-selejtező vesztese lesz az udvarhelyiek ellenfele a második körben, az első találkozón a fehérorosz bajnok 30-22-re győzött Isztambulban. 

Zátyi Tibor

EHF-kupa, első forduló, első mérkőzés: European University Cyprus–Székelyudvarhelyi KC 28–30 (14–13). Gólszerzők: Argiru 6, Pelajasz 5, Koszta 3, D. Nikiforu 3, Szofokleusz 3, Sztilianu 3, J. Nikiforu 2, Vukas 1, Trimitiotisz 1, Markidesz 1, illetve Rusia 8, Florea 7, Kuzmanoszki 4, Tálas 4, Johannson 3, Komporály 2, Irakli 1, Dinescu 1.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés