Hirdetés

Két aranyérmet „lapátoltak össze” a kajak-kenusok

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Kajak-kenu – Két aranyéremmel, valamint egy ezüsttel és egy bronzéremmel tér haza a magyar kajak-kenu válogatott a pekingi olimpiáról. A dobogó legfelsőbb fokára a kenuversenyek 1000 méteres egyéni számában rajthoz állt Vajda Attila állhatott, illetve a Kovács Katalin és Janics Natasa által alkotott kajakos páros.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. augusztus 25., 00:002008. augusztus 25., 00:00

A Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa összeállítású négyes ezúttal sem tudta legyőzni a németeket, és ezüstérmes lett, a bronzérmet pedig a Kozmann György, Kiss Tamás kenus duó szerezte 1000 méteren. Míg az utóbbi egység által elért eredmény szenzációsnak mondható – a páros Kolonics György halála után, közvetlenül az olimpia előtt állt össze – Kovács Katalin szereplése kajak egyesben csalódást okozott a piros-fehér-zöld drukkereknek: csupán negyedik lett. A többi döntős közül a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakpáros szintén elmaradt az elvárásoktól. A rövidebb távon negyedik, míg 1000 méteren ötödik lett.

Vajda Attila a magyar küldöttség első aranyérmét nyerte meg Pekingben, amelyet a július 15-én elhunyt Kolonics György emlékének ajánlott fel. „Próbáltam úgy versenyezni, ahogy egy elhunyt sportoló tiszteletére illik. Az aranyérmet az emlékének ajánlom – mondta a 25 éves kenus. – Köszönöm, hogy együtt dolgozhattam és versenyezhettem vele. A halála még jobban összekovácsolta a csapatot”. Vajda szavait igazolta a Kozmann, Kiss kenupáros is, amely szintén Kolonics emlékének ajánlotta bronzérmét. „Neki küldjük, illetve neki köszönhetjük azt a sikert. Régen volt ilyen tudatos versenyzésem, nagyon sokat gondoltam rá. Úgy is fogalmazhatok, hogy a C-3-as futamban lettünk bronzérmesek, mert ő is velünk volt a hajóban” – mondta Kozmann, aki eredetileg Koloniccsal indult volna Pekingben.

A nőknél ismét a Kovács, Jasnics kajakos duó remekelt, amely megvédte Athénban megnyert címét. Az aranyérem nem sokkal azután jött össze, hogy Kovács egyesben leszerepelt. „Az első számnál már a bemelegítés során éreztem, hogy kicsit »langyos« vagyok, így nem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, amit szerettem volna, illetve amire képes vagyok – nyilatkozta Kovács Katalin. – A befutó után igazán fel sem fogtam, hogy mi történt, már készültem is a párosra, és amikor feleveztem, akkor megpróbáltam maximálisan koncentrálni és ellazítani az izmaimat. Amikor aztán elrajtolt a páros, és éreztem, hogy jól megyünk, egyre jobban felpörögtem”.

Míg Kovács két olimpiai aranynál tart, Janics pályafutása harmadik elsőségét szerezte meg. „Nagyon nehéz év van mögöttünk, otthon többször is csúcsformában kellett lennünk, hiszen ott is voltak ellenfelek. Mi megtettünk mindent, amit tudtunk, most ez enynyire volt elég. Nyertünk egy arany- és egy ezüstérmet, valamint hoztunk egy negyedik helyet, azt hiszem, ez nem rossz – értékelte Janics a női szakág teljesítményét. – Természetesen mi is többet vártunk magunktól, ezt még fel kell dolgoznunk, de igenis örülnünk kell és büszkének kell lennünk ezekre az eredményekre”.

Angyal Zoltán, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya is elégedett volt, ennek ellenére bejelentette, befejezi kapitányi ténykedését. „A döntés hónapokkal ezelőtt megszületett bennem. Az eredmények, amelyek lehettek volna jobbak, de rosszabbak is, nem befolyásoltak ebben. Úgy hiszem, egy új struktúra kialakítása fog megtörténni, a fejlesztési program tíz évre szól, én magam legfeljebb négy évben gondolkodnék, ennélfogva szerencsésebb, ha egy fiatalabb kapitányt választanak” – mondta Angyal.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés