
Kelemen Zoltán 60,41 ponttal a 24. helyen végzett csütörtök este a szocsi téli olimpia férfi műkorcsolya-versenyében, így a csíszeredai sportoló – teljesítve az ütkarikás játékok előtt kitűzött célját – utolsóként jutott be azok közé, akik pénteken bemutathatják kűrjüket.
2014. február 14., 13:002014. február 14., 13:00
Az első helyen A japán Hanju Juzuru várja a szabadon választott programokat, amelyeket romániai idő szerint pénteken 17 órától mutatnak be a versenyzők. A 2012-ben világbajnoki bronzérmes, mindössze 19 esztendős ázsiai sportoló 101,45 pontot kapott produkciójára a bíráktól, de a második helyen álló, háromszoros világbajnok kanadai Patrick Chan nem sokkal marad el tőle, az ő előadását 97,52 pontosra értékelte a zsűri. A januári budapesti Európa-bajnokságon címét megvédő spanyol Javier Fernandez 86,98 ponttal harmadik a rövidprogram után.
A házigazda oroszok sztárja nem csak az első három között nincs ott: Jevgenyij Pljuscsenko a rövidprogram bemelegítése közben megsérült, ezért visszalépett a szocsi téli olimpia egyéni versenyétől. Az oroszok klasszis műkorcsolyázója ezután a visszavonulását is bejelentette.
A 2006-ban, Torinóban olimpiai bajnok, háromszoros világ- és hétszeres Európa-bajnok versenyző egy sikertelen ugrást követően sokáig görnyedve maradt, láthatóan megrándult a dereka. A korábban komoly műtéten átesett Pljuscsenko erős fájdalomra panaszkodott, és bár a közönség hosszan biztatta, végül úgy döntött: nem vállalja a versenyzést.
„Természetesen csalódott vagyok, a legjobb teljesítményt akartam nyújtani. Ez a pályafutásom befejezését jelenti. Egészséges szeretnék lenni” – nyilatkozott a 31 éves korcsolyázó.
Az Orosz Műkorcsolya-szövetség január 22-én döntött úgy, hogy a csapatverseny mellett Jevgenyij Pljuscsenkót indítja egyéniben is, holott az orosz nemzeti bajnokságon a sztársportoló csak második lett Makszim Kovtun mögött. Utóbbi viszont csak az ötödik helyen végzett a budapesti Európa-bajnokságon, ezért az orosz szövetség – zártkapus összevetés után – Pljuscsenko mellett döntött. Az oroszoknak a férfiak között csak egy kvótájuk volt, így ugyanannak a versenyzőnek kellett indulnia egyéniben és a csapatversenyben is.
A téli olimpiák történetében először megrendezett műkorcsolya-csapatversenyben múlt héten a Pljuscsenko vezette orosz csapat bizonyult a legjobbnak. A 31 éves Pljuscsenkónak az volt a negyedik olimpiai érme.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!