
Karnyújtásnyira került a bajnoki címtől az Aradi ICIM női kosárlabdacsapata, amely a három győzelemig tartó döntő első hazai mérkőzésén végig vezetve győzte le a címvédő CSM Târgoviştét kedd este, és ezzel összesítésben 2-1-re vezet.
2013. május 08., 14:242013. május 08., 14:24
2013. május 08., 14:262013. május 08., 14:26
A vendégeknek csak az első aradi kosárra volt azonnali válaszuk, az első félidő vége felé azonban már 19 pontos hátrányba kerültek (36:17). Mindkét csapat gyengén dobott (39, illetve 31 százalék mezőnyből), csupán 3-3 játékos tudott egynél több akciókosarat szerezni, végül a jobb lepattanózás (48-41) és a húzóemberek jobb teljesítménye hozta meg az ICIM sikerét. Chrissy Givens 24 pontot szerzett korábbi együttese ellen, a döntő eddigi legjobbja, Jennifer Risper pedig 19 ponttal és 11 lepattanóval zárt aradi oldalon – ezzel szemben a CSM legeredményesebbjei, Jillian Robbins és Matee Ajavon egyaránt 16-ig jutottak. A negyedik meccset szerda este rendezik Aradon.
A bronzérem közben a Szatmáré lett, amely a döntő mérkőzés első félidejében kényelmes előnyt (43:32) szerzett a Gyulafehérvár ellen, a végén azonban izgulnia kellett a sikerért, mert a CSU két pontra (73:71) is felzárkózott. Orosz Andrea, Utahya Drye és Annemarie Părău is egyaránt 15 pontot dobott a tavalyi ezüst után második bajnoki érmét szerző VSK-nál, a vendégeknél Amanda Thompson (22 pont, 12 lepattanó) játszott kiemelkedően.
A férfiaknál eldőlt az első, kiesés elleni párharc: a Csíkszereda elvesztette Konstancán az ötödik mérkőzést, és ezzel együtt 3-2-re a sorozatot is. A Hargita Gyöngye KK ezzel három élvonalbeli idény után esik ki.
Női Nemzeti Liga, döntő, harmadik mérkőzés: Aradi ICIM–CSM Târgovişte 68:59.
A bronzéremért, harmadik, utolsó mérkőzés: Szatmárnémeti VSK–Gyulafehérvári CSU 75:71.
Férfi Nemzeti Liga, a 13–16. helyért, ötödik, utolsó mérkőzés: Konstancai Farul–Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK 82:69.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!