Hirdetés

Karnyújtásnyira a Bajnokok Ligája csoportköre

Első romániai klubként tudott Svájcban európai kupamérkőzést nyerni a Kolozsvári CFR labdarúgó-csapata, amely bázeli sikerével nagyon közel került ahhoz, hogy 2008 és 2010 után újra bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Boros Miklós

2012. augusztus 22., 12:002012. augusztus 22., 12:00

A vasutasok kontrajátékra rendezkedtek be a svájci bajnok otthonában, ám hiába birtokolta kétszer többet a labdát az FC Basel (66, illetve 34 százalék), a vendégek támadásai jóval hatékonyabbak voltak: 17-szer jutottak el lövéseig a hazai 12-vel szemben. Streller látványos kapáslövésével a szünet előtt megszerezte ugyan a vezetést a Basel, de a második félidőben Modou Sougou kedve szerint futotta le a svájci védőket. A szenegáli szélső öt perc alatt – Bastos, majd Muresan indításából – kétszer is betalált, a hajrában pedig előbb a kapufát találta telibe, majd közelről Sommer kapusba lőtt.

Ioan Andone, a CFR edzője szerint csapata jól játszott, és a szerencse is mellé állt. \"Nekünk ez egy kiváló eredmény, bár a végén még rúghattunk volna egy-két gólt. De semmit sem ér, ha otthon nem nyerünk\" – nyilatkozta a tréner, aki szerint hazai pályán jóval többet fog támadni csapata. Pászkány Árpád, a klub tulajdonosa egy jól felépített sakkpartihoz hasonlította a mérkőzést, amelyben a játékosok teljesítették elvárásait. \"Oda kell figyelnünk a visszavágón, az is nehéz meccs lesz. De már tudjuk, hogy képesek vagyunk továbbjutni\" – mondta a kolozsvári üzletember.

A CFR örömét azonban egy adminisztrációs hiba mérsékli: mivel a klub az előző körben, a cseh Slovan Liberec nem nevezte be az európai szövetségnél Vasile Maftei és Felice Piccolót, érvényben maradt a 2010-es kiállításaik miatt kapott három, illetve két meccses eltiltás. Az olaszt tegnap a CFR benevezte a tartalékok közé, ám az UEFA ellenőr figyelmeztetésére 40 perccel a mérkőzés előtt törölte őt a jegyzőkönyvből. A két játékos így a visszavágón sem játszhat, Mafteinak pedig a klub következő nemzetközi kupamérkőzését is ki kell hagynia.

Bajnokok Ligája, 4. selejtezőkör, első mérkőzés: FC Basel–Kolozsvári CFR 1-2 (Streller 44., illetve Sougou 66., 71.). További eredmények: Szpartak Moszkva (orosz)–Fenerbahce (török) 2-1, Helsingborgs (svéd)–Celtic Glasgow (skót) 0-2, Borussia Mönchengladbach (német)–Dinamo Kijev (ukrán) 1-3, FC Köbenhavn (dán)–OSC Lille (francia) 1-0.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés