
Elfogadhatónak tartja a Gyergyószentmiklósi Progym a Román Jégkorongszövetség (FRHG) vezetőtanácsának hétfői döntését, amely szerint az eredeti helyszínen, Csíkkarcfalván pótolják csütörtökön és pénteken (17.30-tól) a Steaua elleni bajnoki összecsapásokat.
2016. március 07., 19:212016. március 07., 19:21
A bukaresti együttes, mint ismert, az utolsó pillanatban Galacra helyeztette volna át az eredetileg múlt hétvégére tervezett meccseket, de ezt a székelyföldi klub nem fogadta el. A hétfői, több órás parázs vita eredményeként az alapszakasz utolsó két összecsapását ráadásul nézők előtt rendezik, így a rájátszásra jutást jelentő negyedik hely sorsa – a Steaua Brassó elleni, hétfő este és kedden rendezendő találkozóik függvényében – szurkolók előtt dőlhet el.
A gyergyói vezetők még ennél is többet szerettek volna elérni, pontosabban azt, hogy a kérdéses két mérkőzést 0-5-ös eredménnyel az eredeti időpontban Karcfalván megjelent Progym javára írják, és a Steaua kapjon pontlevonást. Ezt azonban nem fogadták el a szövetség illetékesei.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!