2007. december 03., 00:002007. december 03., 00:00
Ronaldo, Rivaldo és Ronaldinho után Kaká a negyedik brazil játékos, aki elnyerte az Aranylabdát. Legutóbb, 2006-ban az olasz Fabio Cannavaro diadalmaskodott.
A francia lap idén – szakítva a hagyományokkal – arra kérte a szavazásban részt vevő 96 szakújságírót, hogy ne csak az Európában szereplőket vegye figyelembe, hanem arra a játékosra adja le a voksát, akit a világ legjobbjának tart. A szavazók végül Kaká mellett döntöttek. „Az egyetlen módja, hogy az ember elnyerhesse ezt a díjat, az, hogy olyan csapat tagja legyen, amelyet harcosok alkotnak. Ezért köszönöm a segítséget milánói és válogatottbeli társaimnak, valamint edzőmnek. Szintén hálás vagyok mindazoknak, akik karrierem során mellettem álltak” – nyilatkozta a dél-amerikai sztár.
Kaká – kevésbé ismert nevén Ricardo Izecson dos Santos Leite – 1982. április 22-én született Brazíliavárosban. Profi karrierjét 2001-ben, 19 évesen kezdte a Sao Paulo együttesében, első szezonjában 12, majd a másodikban 10 gólt lőtt. A nemzeti csapatban 2002 januárjában mutatkozott be Bolívia ellen – eddigi 54 mérkőzésén 15 találatot szerzett. Tagja volt a 2002-es dél-koreai–japán közös rendezésű világbajnokságon győztes brazil gárdának is. Az AC Milan 2003-ban 8,5 millió euróért vásárolta meg, és 2004-ben már olasz bajnoki címet és Szuperkupa-győzelmet ünnepelt. Európa csúcsára idén tavasszal jutott fel, amikor az AC Milannal megnyerte a Bajnokok Ligáját.
MTI
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.