Hirdetés

Jubilál az Universitatea

Kilencvenedik születésnapját ünnepli hétvégén a Kolozsvári Universitatea sportklub (CSU). A jelenleg 12 szakosztályt működtető egyesület pénteken és szombaton több sporteseményt, díjátadást, illetve szórakoztató rendezvényt szervez a Iuliu Haţieganu-sporttelepen, a Horia Demian-sportcsarnokban, a Diákművelődési Házban, valamint a régi városháza előtt.

Páva Adorján

2009. szeptember 24., 10:512009. szeptember 24., 10:51

A rendezvényekre mintegy 400 neves személyiséget hívtak meg, köztük a klub sikersportolóit is. Sorin Apostu polgármester mellett Emil Boc miniszterelnököt is várják a szervezők. Az eseményeken azonban nem vesz részt a sportklub történetének legnépszerűbb szakosztálya, a CSU-ból 1994-ben kivált Kolozsvári U futballcsapat.

„A labdarúgócsapat viszszalépett, pedig elejétől fogva velük együtt képzeltük el a rendezvénysorozatot. Itt lett volna az alkalom, hogy ők is csatlakozzanak a mozgalomhoz” – nyilatkozta elkeseredetten Ovidiu Vasu, a CSU ügyvezető elnöke. A futballklub távolmaradásának oka, hogy a másodosztályban szereplő U-nak szombaton mérkőzése van a Mioveni-i Dacia ellen.

„Sok mindenben segítettünk a szervezőknek, ám a menetrend miatt nem tudunk részt venni az ünnepségen. A soron következő hetekben azonban bepótoljuk a hiányt: több eseményt is szervezünk, amelyek közül kiemelkedik az október 27-én esedékes, Aradi Gloria elleni barátságos futballmeccs” – mondta Gelu Radu, a U futballcsapatának sajtófelelőse.

A jelenleg a harmadosztályban szereplő aradi klub azért érintett az ünnepségsorozatban, mert a kolozsvári egyetemistacsapat ellene játszotta le első hivatalos meccsét 1920 májusában. A CSU-t bő fél évvel korábban alapították az első világháború végkifejlete következtében Budapestről Kolozsvárra költöztetett Petru Maior- egyetem hallgatói Iuliu Haţieganu professzor vezérletével, aki a klub alapító elnöke.

Utódja, Ovidiu Vasu szerint a pontos dátumot nem lehet tudni, de az alapítás 1919 novemberére tehető. A sportklub képviselői erős román nemzeti érzelmükről is híressé váltak az évtizedek folyamán. A futballcsapat 1940-ben – amikor Kolozsvár is visszakerült Magyarországhoz – nem volt hajlandó a kincses városban maradni, inkább a száműzetést vállalva Nagyszebenbe költözött, ahol öt évet székelt.

A Román Labdarúgó-szövetség egyébként 1940-ben 12-ről 13-ra növelte az élvonalban szereplő csapatok létszámát, hogy a száműzetésbe került, amúgy a pályán indulási jogot nem szerző U-nak is helyet szorítson. A Kolozsvári U futballcsapata története legnagyobb sikereként 1965-ben megnyerte a Román Kupát.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés