
Története legjobb szezonját zárta az MKB-MVM Veszprém annak ellenére, hogy vasárnap nem tudta megkoronázni 2014/15-ös teljesítményét, és a második helyen végzett a férfi kézilabda-Bajnokok Ligájában.
2015. június 01., 13:282015. június 01., 13:28
2015. június 01., 14:152015. június 01., 14:15
A magyar bajnok, kupa- és szuperkupa-, valamint SEHA Liga-győztes klubnak a legrangosabb sorozat megnyeréséhez a kölni négyes döntőben a világ két topklubját, a német THW Kielt, majd a spanyol Barcelonát is le kellett volna győznie. Előbbit parádés játékkal sikerült, utóbbit gyengébb védekezés és fáradtság miatt nem.
Antonio Carlos Ortega: elsősorban védekezésben kell javulni
Antonio Carlos Ortega, a Veszprém vezetőedzője a finálé után a Digi Sportnak elmondta, több összetevő okozta a vereséget.
„Nikola Karabatic egy az egy elleni játékával szemben tehetetlenek voltunk. Úgy érzem, fáradtak voltunk támadásban, ez pedig jelentős különbség volt a két csapat között. A második félidőben volt olyan lehetőség, amikor be lehetett volna fogni az ellenfelet, de annál a néhány labdánál nem élt ezzel az eséllyel a csapat. Viszont így is előrelépett az együttes az előző esztendőhöz képest, hiszen akkor csak elődöntőt játszottunk, most már döntőt – értékelt a spanyol szakember.
– Mindent megteszünk azért, hogy egy év múlva még előrébb végezzünk. Hogy miben kellene javulnunk? Elsősorban a védekezésben kellenek még emberek, akik a két kettes védőnket képesek tehermentesíteni a mérkőzések bizonyos szakaszaiban, mivel ők könnyen elfáradnak az ilyen aktív meccseken, ez pedig nem jó így.\"
Nagy László csapatkapitány azt emelte ki, hogy a hátsó alakzat gyenge napja miatt nem tudtak nyerni a fináléban, pedig erre készültek egész évben. A kapus Mikler Roland ugyancsak emiatt bánkódott: beválasztották a BL All Star-együttesébe, szerződést hosszabbított az elutazás előtt, de éppen a záró hétvégén nem tudott remekelni. Mirko Alilovics az elődöntőben sok bravúrt mutatott be, a katalánok azonban rajta is kifogtak.
Azt egybehangzóan állította mindenki – klubvezetők, edző, játékosok –, hogy jövőre a cél ismét előrébb lépni, ez pedig BL-trófeát jelentene. A Barcelona többek között abban is volt jobb vasárnap, hogy kétszer annyi BL-győztes játékosa van, mint a Veszprémnek, és a kritikus szakaszokban sokat jelentett a rutin.
A magyar csapat 13 éve játszott BL-döntőt ezt megelőzően, míg a katalánok immár kilencedik alkalommal értek a csúcsra. Gyakorlatilag állandó résztvevői a Final Fournak, a Veszprém tavaly negyedik volt, és másodszor került be a kölni hétvége mezőnyébe.
Ami a veszprémiek jövőjét illeti: a következő szezonban már a keret tagja lesz a gólerős Aron Palmarsson, ő a mostani negyedik Kieltől érkezik. Kérdés viszont, hogy a sorozatban másodszor gólkirály Momir Ilicsért bejelentkezik-e a Barcelona.
A legértékesebb játékosnak választott, a négy legfontosabb címmel (olimpiai, világ- és Európa-bajnoki aranyérem, BL-elsőség) egyszerre rendelkező francia Nikola Karabaticot ugyanis vinné a PSG. Ha Ilics marad, és a csapat tagja lesz az izlandi átlövő is, akkor valóban komoly esély lehet a remélt újabb előrelépésre.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!