2011. február 08., 10:212011. február 08., 10:21
A 20 éves elefántcsontparti csatár 4 millió euróért cserél csapatot, illetve jövőbeni eladása esetén a vételár 10 százaléka is megilleti Pászkány Árpád üzletember csapatát. „Amikor egy játékos menni akar, sem a csapatnak, sem a játékosnak nem tesz jót, ha visszatartják. Egyedül a Kuban jött konkrét ajánlattal, amely nekünk is megfelelt” – nyilatkozta a CFR tulajdonosa.
A Gépész utcaiak a Liga 1-ben 44 fellépésén 14 gólt szerző Traoré eladásával ismét nagyot nyertek, hiszen 2008-ban csupán 10 ezer eurót fizettek érte szülővárosa együttesének, a Stade d’Abidjannak. Az elmúlt két évben a CFR pénzügyi szempontból több jó üzletet is kötött: Pereirát 2,5 millió euróért vették meg és 4,5 millióért adták el a Portónak, Dubarbiert 775 ezerért vásárolták meg és 1,5 millióért adták tovább a Lorientnek, Deac 50 ezerbe került, míg a Schalke 3 millióért vitte el, Culiót pedig 600 ezer euróért vették meg és a télen 2 millióért adták el a Galatasaraynak. A CFR-nél most 3 vérbeli csatár, Kapetanosz, Bud és Batin maradt. „A legjobb igazolás az lenne, ha néhány már meglévő játékosunk visszanyerné jó formáját” – fogalmazott Pászkány.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.