
Fotó: Agerpres
2010. augusztus 09., 10:062010. augusztus 09., 10:06
Egy másik meccs a rendbontások miatt „emelkedett ki” az első forduló kínálatából: a Paris Saint-Germain–Saint-Étienne (3-1) találkozó előtt és alatt 249 szurkolót vett őrizetbe a fővárosi rendőrség, akik az új bejutási feltételek ellen tiltakoztak a stadionnál, és megpróbálták megakadályozni, hogy mások bemenjenek. Az egyenruhások könnygázt is bevetettek a hazai huligánok ellen, akik közül kilencen maradtak rács mögött. Az új előírások szerint – amelyeket főleg a PSG-tábor miatt vezettek be – egyebek között az arénákban csak ülni lehet a meccsek alatt.
Angliában még egy hetet várni kell a bajnoki rajtra, de az idénynyitó gálameccset már tegnap megrendezték: a Ligakupa-győztes Manchester United 3-1-re legyőzte a bajnok és FA-kupagyőztes Chelsea-t a Coommunity Shieldnek nevezett Szuperkupa-döntőben (Valencia 41., Hernandez 76., Berbatov 90., ill. Kalou 83.). A két csapat négy éven belül harmadszorra csapott össze a londoni Wembley-stadionban megrendezett döntőben: 2007-ben a manchesteriek, tavaly pedig a londoniak nyertek büntetőpárbaj után.
A német futballidény is szintén az elmúlt hétvégén, a Szuperkupával vette kezdetét: a Bayern München a szombati mérkőzésen 2-0-ra győzött a Schalke 04 együttese ellen.
A találkozó sorsa a második félidő hajrájában hat perc alatt dőlt el, előbb Thomas Müller (75. perc), majd Miroslav Klose (81.) vette be a rivális gárda hálóját. A bajorok az előző szezonban diadalmaskodtak a bajnokságban és elhódították a Német Kupát is, így most a bajnoki ezüstérmes Schalke 04 volt az ellenfelük. Az idényrajt után, tegnap a Kicker magazin megnevezte a Bundesliga elmúlt idényének legjobbját: A 925 újságírót érintő körkérdés alapján a Bayernt erősítő, jelenleg sérült Arjen Robben kapta meg a megtisztelő címet.
A világbajnoki ezüstérmes holland légiós 445 szavazatot kapott. Második helyen Bastian Schweinsteiger (180), a harmadikon Thomas Müller (118) végzett, akik ugyancsak a bajor csapatnál játszanak. Ami az edzőket illeti, a Bayern kispadján ülő, szintén holland Louis van Gaal nyert 398 vokssal, megelőzve Felix Magathot (Schalke, 231) és Joachim Löw szövetségi kapitányt (87). A német bajnokság, akárcsak az angol, a hét végén kezdődik. A spanyol és az olasz rajtra augusztus 29-éig kell várni.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.