Hirdetés

Jogtalanságra panaszkodik Tadici a bajnoki döntetlen után

Döntetlent játszott hazai pályán a Zilah élvonalbeli női kézilabdacsapata a CSM Roman ellen, a bajnokság hétközi 5. fordulójában, ám Gheorghe Tadici, az erdélyiek menedzsere a 24-24-gyel végződött szerda esti találkozó után megóvta vendégeik játékjogát.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. szeptember 29., 16:592016. szeptember 29., 16:59

A szakvezető arra hivatkozik, hogy amikor nyáron az ellenfelük sportidentitást váltott, és az addigi városi kézilabdaklub (HCM) helyett városi sportklubbá (CSM) alakult, hamisított aláírásokkal igazolták, hogy nincs fizetéshátralékuk korábbi alkalmazottaik felé. A sportági szövetség szabályzata, mint ismeretes, részben ettől teszi függővé az ilyen jellegű, osztályváltás nélküli átszerveződést – korábban Nagybányán akartak ezzel megpróbálkozni –, ezért el is fogadták a Roman új entitás alatt történő élvonalbeli nevezését.

Tadici szerint azonban az EHF-kupában még a régi entitással készülnek szerepelni, mert – legalábbis a honlapon – még HCM-ként vannak feltüntetve. A zilahiak markáns véleményeiről ismert szakembere úgy tudja, hogy Florentin Pera edző és négy játékos nem személyesen írta alá a listát, amely az adósságrendezést igazolta.

A korábban menesztett szakvezető már hónapok óta nem nyilatkozott a sajtónak, de vádjairól korábban már szó esett. Őt, mint ismeretes, három év után, de egy évvel szerződése lejárta előtt az elmúlt szezon végén menesztették. A ProSportnak nyilatkozó Mihai Bocan, a Román Kézilabda-szövetség főtitkára szerint ők szabályosan jártak el, mert ha hamisított is volt Pera aláírása, arról nekik nem volt tudomásuk. „Ez egy másik probléma, azt külön bizonyítani kell\" – tette hozzá.

Az illetékes azt is hangsúlyozta, hogy az entitásváltást az európai szervezetnél is bejegyezték, arról visszaigazolást is kaptak, így minden bizonnyal tévedés miatt szerepel ott a csapat továbbra is HCM-ként. Lucian Micu, a zilahiak menedzsere Tadici „stratégiájának\" tarja az óvást, mert továbbra is kitart azon álláspontjuk mellett, mely szerint szabályosan szervezték át a klubot és jelenleg már kizárólag CSM-ként szerepelnek – mindkét fronton.

Hozzátette, Pera ügyét az FRH illetékes bizottsága már korábban elutasította, miután amikor bemutatták az eredeti iratpéldányokat, látszott, hogy az aláírásokat nem szkennelték. Mindezek ismeretében a zilahi óvást minden bizonnyal elutasítja majd a sportági szövetség illetékes bizottsága, a pályán elért eredményt helybenhagyva pedig a Roman öt forduló után 8 ponttal áll az összetettben eddig 7 pontot gyűjtő zilahiak előtt. Az aktuális sorrendet a csütörtök esti meccsek befolyásolják.

Hétvégén csak a férfiak élvonalbeli bajnokságában rendeznek összecsapásokat, ebből a hatodik fordulóból pedig a pénteki Dél-Dobrudzsa–Călărași (19.30, DigiSport, DolceSport), a szombati Székelyudvarhely–Torda (13.45, DigiSport, DolceSport) és a Bukaresti CSM–Szatmárnémeti (16, TVR1), valamint a vasárnapi Temesvár–Steaua (16, TVR1) találkozókat közvetíti a televízió. A SZKC sportcsarnoka a meccs időpontjában foglalt lesz, ezért Csíkszeredában lép majd pályára.

A címvédő Dinamo csütörtök este fogadja a Motor Zaporozsjét a Bajnokok Ligája D csoportjában, míg a magyarországi együttesek közül a Veszprém – romániai bírók játékvezetésével – szombaton fogadja a Kadetten Schaffhausent, a Szeged pedig a Zágrábi Prvo vendége lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés