2010. április 12., 09:362010. április 12., 09:36
Emellett az első két helyen álló csapatok eredményei is az UTA-nak kedveztek: a Marosvásárhelyi FCM a 90. percig vezetett a Nagyváradi Bihar FC otthonában, ám így is csak egy ponttal tért haza, míg az FC Argeş Nagybányán játszott gól nélküli döntetlent.
Az aradiak egy ponttal vannak lemaradva az Argeş és hárommal a Marosvásárhely mögött, ám két meccsel kevesebbet játszottak riválisaiknál. Az UTA szerda este a Nagybánya elleni hazai meccsét pótolja be, majd hétvégén ismét otthon játszik a Râmnicu Vâlcea-i CSM együttesével. Az aradi csapat ezután játék nélkül 6 ponttal gazdagodik, hiszen egymás után a visszalépett Petrozsényi Jiul és a Turnu Severin-i Drobeta következne.
Eközben a Marosvásárhely és az Argeş is pihen a még ősszel kizárt Temesvári CFR elleni, törölt meccsek miatt, de ezért nem kapnak pontokat. „Tökéletes hétvégét zártunk – jelentette ki Giovanni Catanzariti, az UTA elnöke. – Ha szerdán nyerünk, az élre ugrunk, és utána egy újabb sikerrel megléphetünk, ráadásul ezt követően érkeznek a zöld asztalnál odaítélt pontok is, egyszóval jó helyzetben vagyunk.” Az UTA mellett a Kolozsvári U sem bánkódott hétvégén: 1-0-ra nyert Szilágysomlyón, így az egyetemistacsapat is közelebb került a feljutást érő helyekhez. Az U hamarosan szintén 6 ponttal gazdagodik, ám a két, pontokat hozó szabadnap között, a 27. fordulóban Aradra látogat.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.