2009. január 28., 00:392009. január 28., 00:39
Legutóbb az Újvidéki Vojvodina tartalék csapatát győzték le 3-0-ra. Azt megelőzően 6-0-ra verték Azerbajdzsán U21-es válogatottját, 4-2-re egy brazíliai ligaválogatottat, 2-0-ra pedig a török Göztepe Izmirt. Az egyetlen vereséget a Vfb Stuttgart második számú együttesétől szenvedték el (1-2). „Nagyon elégedett vagyok az első edzőtáborral. Húsz napja készülünk együtt, és erőnlétileg már el is értük a várt szintet. A felkészülési mecscseken néhány hiányosságra is fény derült, ezekre odafigyelünk majd a téli alapozás hátralévő részében” – nyilatkozta Gavrilă Balint a hazaérkezés után. A Liga 1 harmadik helyén telelő FC Temesvár vezetőedzője szerint erősítésre mindig szükség van, ezért a nigériai balszélső Kevin Amuneke – az FC Barcelonában is megfordult Emmanuel Amuneke testvére –, valamint az együtteshez csak nyáron csatlakozó Alexandru Curtean után további új játékosok leigazolása is várható. Ennek szellemében a temesváriak a rapidos Ovidiu Hereát is le szerették volna szerződtetni, de végül nem sikerült megegyezniük a játékossal.
Az Antalyában edzőtáborozó Kolozsvári CFR labdarúgócsapata Traoré góljával 1-0-ra nyert a Partizan Belgrád ellen. A spanyolországi Oliva Novában alapozó Brassói FC szintén tegnap Sburlea találatával 1-0-ra legyőzte a Levantét. A Cenk alattiak ezt megelőzően az FC Zürich ellen is nyertek, 2-0 arányban.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.