„Olyan hibákat követtünk el az utolsó percekben, amelyeket nem lett volna szabad” – ismerte el Christer Dreberg, a Csíkszeredai HSC jégkorongcsapatának vezetőedzője, miután kedd este 4-3-ra kikaptak hazai közönségük előtt a Brassói Coronától a Mol Ligában.
2014. október 08., 16:172014. október 08., 16:17
A találkozó erdélyi derbihez méltóan kiegyenlített és fordulatos játékot hozott, amelyben bár jól kezdett a hargittai együttes, a fiatalok rutintalansága döntőnek bizonyult a kőkemény csata hajrájában. Molnár Zsolt révén ugyan a Cenk alattiak kezdték a gólgyártást, ám erre kevesebb, mint egy percen belül Curilla válaszolt, hogy utána Molnár Zsombor előnybe hozza a HSC-t.
A második negyedben újból a vendégek voltak eredményesebbek Klouda Péter révén, de a találkozót kettős emberfórban Spady Erik még visszahozta az utolsó játékrészben. Ekkor ismét fordulat következett be: az utolsó percekben Martin Saluga használta ki a vitatott emberelőnyt, majd Hietamaki beállította a brassóiak sikerét jelentő végeredményt.
„Büszke vagyok, hogy két alkalommal is sikerült felállnunk” – nyilatkozta a találkozó végén Jerry Andersson, a Corona új vezetőedzője, aki biztatónak tartja a látottakat. Dreberg ugyan vitatta az utolsó, ellenük ítélt kiállítást, de meglátása, hogy ez a mérkőzés a játékról szólt.
Az összetettben sereghajtó Csíkszereda pénteken Debrecenben, míg az ötödik helyen álló Brassó Érsekújváron szerepel. A tabellát a Dunaújváros vezeti a Miskolc és az Érsekújvár előtt.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!