Hirdetés

JEGYZET: Száguldó aggmenhely

Ennek így kellett történnie. Az azért mégiscsak túlzás lett volna, ha a Liverpool két év után ismét jobbnak bizonyul a Milannál a Bajnokok Ligája döntőjében. Akkor meg valószínűleg végképp tömegesen vetették volna ki magukat az ablakon az olasz szurkolók, ha a Kormoránok megint úgy múlják felül a rossoneriket, hogy hátrányból fordítanak.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. május 25., 00:002007. május 25., 00:00

Talán ez az eshetőség is fölmerült Herbert Fandel játékvezetőben, amikor a heves Liverpool-rohamokat hozó végjátékban, 2-1-es Milan-vezetésnél nem engedte végigjátszani az előzetesen bejelentett három perc hosszabbítást.

Persze azért nemcsak ezen múlott. Ez a Milan és ez a Liverpool már nem a 2005-ös Milan és Liverpool volt, még ha közel 75 százalékban mindkét együttest ugyanazok a játékosok alkották is, mint két évvel ezelőtt. Akkor a Milan játékosai 45 perc erejéig kollektív amnéziába estek, és elfelejtették, hogy ők tulajdonképpen egy olasz csapat tagjai, ezért a kezdő sípszó után lerohanták a Poolt, és mire magukhoz tértek, már 3-0-ra vezettek. Ezen aztán annyira meglepődtek, hogy a második játékrészben már jóformán csak asszisztáltak ahhoz, hogy az angolok kiegyenlítenek. Most viszont látszott: a meccs előtt Ancelotti mester hosszasan, talán agykontroll-gyakorlat keretében sulykolta Inzaghiék fejébe, hogy „Gyerekek, mi a Milan vagyunk, Észak-Itáliából, tehát okosan, taktikusan kell játszani, lehetőleg egy-két gólos előnyre szert tenni, és azt vérebként őrizni” (itt hatásos koreográfiai elemként valószínűleg megmutatta Gattuso fényképét). A 38-39 éves játékosokat is felvonultató száguldó aggmenhely pedig ennek nyomán kitűnően játszotta saját játékát: miután Inzaghi a szó szoros értelmében bevállalta az első gólt, a Pool már nem is igen jutott szóhoz. Igaz, jórészt azt megelőzően sem. Kaká piruettes cselére ugyan Xabi Alonso még válaszolni tudott egy hasonló driblivel, amellyel a brazil klasszishoz hasonlóan úgy meghülyítette az ellenfél védőit, hogy hárman négyfelé szaladtak, de ennél sokkal többre nem telt. A kezdeti, energikus játék hamar befulladt, és Rafa Benitez tanítványai már csak arra voltak jók, hogy második alabárdosként asszisztáljanak a Milan hetedik BL-címéhez. (Persze ehhez az is kellett, hogy Benitez is arra játsszon, hogy 1-1 legyen a BL-döntőben lezajlott Milan–Pool párviadalok aránya, ezért közel nyolcvan percig a kispadon pihentesse Crouchot, a csapat másik gólvágóját, Bellamyt pedig szóhoz se engedje jutni.) De hát lássuk be, ez így volt szép: a mindkét milánói gólt jegyző veterán Pippo Inzaghi euforikus őrjöngésének látványa minden pénzt megért.

Remélhetőleg azért hamarosan, két-három éven belül következik a mindent eldöntő harmadik menet is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés