Hirdetés

Jégkorong: Románia feljutott a divízió I-be

Kétéves szünet után visszajutott a jégkorong-világbajnokság második vonalába Románia válogatottja, miután sikerült megnyernie a divízió II B csoportjának Zágrábban megrendezett küzdelmeit.

Boros Miklós

2011. április 18., 08:552011. április 18., 08:55

A feljutásról döntő mérkőzést a torna legvégén vívta a szinte kizárólag székelyföldi hokisokból álló csapat a házigazda horvátokkal. Addig mindkét csapat végigverte a mezőny többi részét, bár egyaránt akadt egy-egy szorosabb, nehezebben behúzott meccsük: Romániának Izlanddal (4-2), a horvátoknak pedig Kínával (5-2).

A torna „döntőjére” zsúfolásig megtelt a Dom Sportova csarnok, több mint 3000 szurkoló biztatta a hazai csapatot, amely a 6. percben Rendulic révén a vezetést is megszerezte. Többször azonban már nem tudták bevenni Adrian Catrinoi kapuját a horvátok, öt emberelőnyös helyzetük is kihasználatlanul maradt, közben pedig a Tom Skinner szövetségi kapitány által felkészített együttes három fórjából kettőt gólra váltva fordította meg a találkozót. A 26. percben Antal Zsombor talált be Molnár Zsolt átadásából, a 45.-ben pedig alig 20 másodperc telt el Sijan kiállításából, amikor Moldován Ervin passza után Petres Tivadar megszerezte a győzelmet és feljutást érő gólt. A mezőny legjobbjainak a két kapus bizonyult: Tomljenovic 31, Catrinoi pedig 28 lövést hárított. „Tudtuk, hogy szoros meccs lesz, akkor is, amikor a horvátok vezetést szereztek. A játékunkban végig benne volt a győzelem, mindent megtettünk, hogy nyerjünk” – mondta a meccs után Tom Skinner, a román válogatott kanadai edzője. A divízió II A csoportját Ausztrália nyerte Melbourne-ben, kiesett a tornától anyagi okokból visszalépő Koreai NDK.

Divízió II-es világbajnokság, B csoport, 4. forduló: Románia–Bulgária 10-1, Izland–Kína 5-3, Horvátország–Írország 21-4. 5. forduló: Kína–Bulgária 12-6, Izland–Írország 12-0, Horvátország–Románia 1-2. A végeredmény: 1. Románia 15 pont, 2. Horvátország 12, 3. Izland 9, 4. Kína 6, 5. Bulgária 3, 6. Írország 0. Legjobb kapus: Mate Tomljenovic (horvát). Legjobb hátvéd: Papp Szabolcs. Legjobb csatár: Marko Lovrencic (horvát). Gólkirály: Lovrencic 18 pont (8 gól + 10 gólpassz).
 

Sikorcin a magyar keretben
Ladislav Sikorcin, a HSC Csíkszereda frissen állampolgárságot nyert hokisa is bekerült a magyar válogatott keretébe, amely tegnap este, lapzártánk után kezdte meg Hollandia ellen a budapesti divízió I-es vb küzdelmeit. Az A csoport Japán – a szigetországot sújtó természeti katasztrófa miatti – visszalépésével csonka lett, az olasz, a spanyol és a dél-koreai együttes szerepel még benne. A kijevi B csoportban Kazahsztán, Észtország, Lengyelország, Nagy-Britannia, Litvánia és Ukrajna küzd a Világcsoportba jutásért, illetve a kiesés elkerüléséért.



 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés