2011. március 31., 09:182011. március 31., 09:18
Horváth László, a Sportklub vezetője nem véletlenül hangoztatta, hogy a legsikeresebb idényen van túl a csapat, annak ellenére hogy a román bajnokságot a vártnál nehezebben sikerült megnyerni a Brassó ellenében. Horváth szerint a kezdeti 0-2-s összetett eredmény többek között annak is betudható, hogy a MOL Liga döntője utáni szünetet nem sikerült értékes meccsekkel kitölteni, így a csapat nem tudta a maximumot nyújtani a Brassó ellen. „A második ok az emberi tényező: a három elért cél büszkévé tett bennünket, pedig ha a sportban nincs munka és alázat, nem nyerhetünk” – fogalmazott a klub igazgatója. Amint kiderült, az első két vereség után csapatépítő tréningre vonultak, ahol megbeszélték a problémákat, és leszögezték, szerénynek kell maradniuk.
A jövőbeli tervek kapcsán a klubigazgató elmondta, nagyon szeretnék a következő szezonban is egyben tartani a csapatot. „Vannak olyan légiósok, akiknek kötött szerződésük van, például Hruby, és van, akivel hoszszabbítani fogunk, például Kozuch kapussal. Ha egy-két ember megy, és ennyi jön is, meg tudjuk őrizni a csapat gerincét” – fogalmazott Horváth. Charles Franzén svéd edzőt illetően úgy nyilatkoztak, hogy egyelőre nem dőlt el, marad-e Csíkszeredában, de az igazgató úgy véli, semmilyen racionális ok nincs arra, hogy megváljanak Franzéntől. „Most haza kell mennem, látnom kell a családomat, pihennem kell. Aztán visszajövök: egyelőre nem tudni, edzőként vagy csak látogatóba.
Az biztos, hogy felejthetetlen élményekkel lettem gazdagabb, soha nem felejtem el a MOL Liga döntő mérkőzését. Ha arra gondolok, még most is kiráz a hideg” – mesélte az edző, aki úgy véli, nagyon fontosak voltak a játékosok közötti beszélgetések, a csapatszellem építése. A nyári felkészülés, valamint a szezon ideje alatt zajló kemény edzés meghozta a gyümölcsét, és az is sokat segített, hogy idén nagy hangsúlyt fektettek az egészséges táplálkozásra, a megfelelő mennyiségű pihenésre. Az edző szerint mentálisan erősebb volt a csapat bármelyik riválisánál.
Összegzésképpen Horváth László megköszönte a közönség, a 6. játékos jelenlétét, mert „szükség van a pozitív energiára, a támogatásra”. A tegnapi sajtótájékoztatót egy közös korcsolyázás zárta, amelyen a Sportklub hokicsapatai, a vezetőség és a közönség vett részt.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!