Hirdetés

Javítanak a magyarok?

Magyarország futballválogatottja ma a vendég Moldova ellen próbál javítani az Európa-bajnoki selejtezők 2. fordulójában, míg Románia Fehéroroszország vendégeként szeretné feledtetni a pénteki, szintén balul sikerült rajtot.

Páva Adorján

2010. szeptember 07., 10:162010. szeptember 07., 10:16

Egervári Sándor tanítványai pénteken vereséggel kezdtek Svédország vendégeként (2-0), míg a Răzvan Lucescu által felkészített román csapat a vendég Albániával nem bírt (1-1). Magyarország és Románia ellenfele is jó hangulatban várja a mai összecsapásokat, hiszen Moldova ezt megelőzően 2-0-ra verte a vendég finneket, míg a fehéroroszok idegenben győzték le 1-0-ra a csoport favoritját, Franciaországot.

A magyarok korábban ötször találkoztak Moldovával: két magyar siker mellett két döntetlen és egy moldovai győzelem született. A két csapatnak ez lesz a harmadik tétmérkőzése egymás ellen; 2007-ben előbb Várhidi Péter tanítványai 2-0-ra győztek a Szusza Ferenc-stadionban (ahol most is megmérkőzik a két válogatott), majd idegenben kikaptak 3-0-ra Eb-selejtezőn.

Románia és Fehéroroszország eddig kétszer találkozott, mégpedig a négy évvel ezelőtti Eb-selejtezőkben, amikor kétszer is 3-1-re nyertek a románok. A magyarok csoportjában Svédország–San Marino és Hollandia–Finnország, a románok hatosában pedig Bosznia-Hercegovina–Franciaország és Albánia–Luxemburg találkozók lesznek még.



Európa-bajnoki selejtezők, ma

E csoport:
Magyarország–Moldova,
Svédország–San Marino,
Hollandia–Finnország.
D csoport:
Fehéroroszország–Románia (Digi Sport, 20.30),
Bosznia-Hercegovina–Franciaország,
Albánia–Luxemburg.
A csoport:
Törökország–Belgium,
Ausztria–Kazahsztán,
Németország–Azerbajdzsán.
B csoport:
Oroszország–Szlovákia,
Macedónia–Örményország,
Írország–Andorra.
C csoport:
Szerbia–Szlovénia,
Olaszország–Feröer-szigetek.
F csoport:
Grúzia–Izrael,
Málta–Lettország,
Horvátország–Görögország.
G csoport:
Bulgária–Montenegró,
Svájc–Anglia.
H csoport:
Dánia–Izland,
Norvégia–Portugália.
I csoport:
Csehország–Litvánia,
Skócia–Liechtenstein.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés