
2012. október 11., 08:532012. október 11., 08:53
A 30 éves versenyző – aki szeptember 27-én jelezte a magyar szövetségnél, hogy Szerbiában kívánja folytatni a pályafutását – szegedi, búcsúzó sajtótájékoztatóján könnyeivel küszködve mesélte el tegnap döntése hátterét. Először fel akart olvasni egy előre megírt szöveget, azonban pár mondat után elsírta magát, és kötetlenül folytatta mondandóját.
„Köszönöm mindenkinek, aki támogatott az elmúlt években. Az államnak, a minisztériumnak, a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek, Szeged városának és a klubomnak, a Démász-Szegednek. Kívánom, hogy a magyar sport a jövőben is eredményes és sikeres legyen! – mondta Janics. – A csapattársaimnak is köszönök mindent, elsősorban Kovács Katalinnak, vele értem el a legtöbb sikert. Köszönöm a szurkolóknak is, amikor padlón voltam, például a nyáron, Londonban, erőt adtak, és ezt soha nem fogom elfelejteni. Jó magyar sportolónak lenni, mert amikor ünnepelsz, nem vagy egyedül, hanem több millió ember ünnepel veled együtt.”
A kajakos edzőinek is megköszönte a közös munkát, mint mondta, a legnagyobb köszönet Kati néninek és Öcsi bácsinak, azaz Fábiánné Rozsnyói Katalinnak és férjének, Fábián Lászlónak jár, de megemlítette Vécsi Viktort és Sári Nándort is. „A legutóbbi olimpiai ciklusban egyedül a férjem, Andro volt az edzőm, annak ugyanis, aki megcsalt és meglopott, nem jár köszönet” – fogalmazott. A 2008-as pekingi olimpia után Kovács László vette át Janics felkészítését, s hivatalosan a londoni játékokig ő volt a trénere.
A távozásról szóló döntéséről a kajakos azt mondta: az olimpián férje kapott egy állásajánlatot a Szerb Olimpiai Bizottságtól, amelyet elfogadott, de akkor még nem volt biztos, hogy ő is vele tart, ez az elhatározás később született meg. „Nagyon furcsa helyzetet teremtene a családon belül, ha a férjem ellenem készítené fel a szerb lányokat. Ezért döntöttünk úgy, hogy én is megyek.” Hozzátette: nagyon nehezen született meg benne a döntés, és azt kérte mindenkitől, hogy ne gyűlölje őt a távozása miatt.
„A múlt heti belgrádi sajtótájékoztatómon nem pontosan úgy fogalmaztam, hogy Magyarország soha nem fogadott be, valószínűleg rosszul fordították, amit mondtam. Az viszont igaz, hogy egy kicsit mindig is vágytam arra, hogy ott versenyezhessek, ahol születtem” – mondta a bácskapalánkai születésű sportoló.
Dusev-Janics jelezte: nem érti, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség miért árulja őt úgy, mint egy árucikket (az MKKSZ 150 ezer eurót kér Douchev-Janics Natasáért a szerbektől), szerinte nem ezt érdemli. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Szerbiában még nem írt alá semmit, de nagyon rosszul esne neki, ha az MKKSZ akadályt gördítene a távozása elé. Arra az újságírói kérdésre, hogy mihez kezd, ha az MKKSZ nem engedi el őt, s ezzel gyakorlatilag megakadályozza, hogy két évig versenyezzen régi-új hazája színeiben, a kajakos azt mondta: „Nincs B terv”.
Elmesélte még, hogy Lévai Anikótól is kapott egy kedves levelet, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök felesége támogatásáról és megértéséről biztosította, ugyanakkor jelezte: sajnálja, hogy elhagyja az országot.
A magyar szövetségnek október 27-éig kell kialakítania álláspontját azzal kapcsolatban, hogy hozzájárul-e Douchev-Janics Natasa Szerbiába távozásához. Baráth Etele korábban azt mondta: mindenképpen feltételhez kötik az átigazolást, „csak úgy” nem fogják elengedni a kajakost.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.