Hirdetés

Janics Natasa kitart

Az országváltását elhatározó Dusev-Janics Natasa a szerb közszolgálati televíziónak kijelentette: egyetlen választása Szerbia, és egyben cáfolta, hogy bolgár színekben folytatná pályafutását.

MTI

2012. október 31., 08:302012. október 31., 08:30

„Az utóbbi időben bármit nyilatkozok a médiának, másként sül el. Sok hazugság jelent meg a sajtóban. Megmondtam, mit szeretnék: Szerbia az én választásom” – fogalmazott a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, aki hozzátette: a Bulgáriába való távozásáról szóló történetet a magyarok találták ki.

Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára az elnökség múlt szerdai döntéséről szóló hivatalos dokumentumot – miszerint az MKKSZ felkészülési hozzájárulás címén 150 ezer eurót kér, hogy a versenyző szerb színekben folytassa – személyesen adta át Douchev-Janics Natasának. A kajakos bolgár férje, Andrian Dusev jogán ugyanakkor ingyen távozhatna Bulgáriába. „Vagy engedélyezik, hogy szerb színekben kajakozzak, vagy két évig szünetet tartok” – üzente Janics. Az MKKSZ szerdáig várja a 150 ezer eurót, ha addig nem kapja meg, akkor elvileg Janics két évig nem versenyezhet. A szerbek a nemzetközi és az európai szövetséghez fordultak az ügyben, ők kifogásolják, hogy a magyarok miért tarthatnak igényt pénzre egy szerb állampolgárért. Mirko Nisovics, a Szerb Kajak-Kenu Szövetség elnöke úgy foglalt állást, hogy legkésőbb november végére lezárul az ügy, ugyanakkor a versenyző a múlt héten megerősítette neki, szerbként folytatja pályafutását.

A nemzetközi szövetség szabályzata szerint egy versenyző csak akkor szerepelhet egy másik ország színeiben kétéves kihagyás nélkül, ha – jelen esetben – a magyar szövetség ehhez hozzájárul. A házastárs esetében nincs ilyen megkötés, azaz Dusev-Janics bolgár színekben az MKKSZ engedélye nélkül is versenyezhetne. Ábrahám Attila szerint a magyar szövetség döntése nem megtámadható. Hozzátette: az MKKSZ-nek a férj jogán kizárólag Bulgária esetében nincs tiltási lehetősége.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés