Hirdetés

Jakab Zoltán a jó helyzetkihasználást és a támogatást hiányolja

Padánia nyerte meg a Független Labdarúgó-egyesületek Szövetsége (ConIFA) által Debrecenben megrendezett Európa-bajnokságot: az észak-olaszországi régió válogatottja 4-1-re verte a vasárnapi döntőben a világbajnok Nizzát. A bronzérmes Ellan Vannin, azaz a brit koronafüggőség, a Man-szigetek válogatottja lett, amely a kisdöntőben büntetőkkel múlta felül a Felvidéket.

Zátyi Tibor

Páva Adorján

2015. június 22., 16:272015. június 22., 16:27

Amint arról beszámoltunk, a 2013-ban alapított, a különböző régiók, illetve nemzeti kisebbségek futballválogatottjait tömörítő ConIFA – a tavalyi svédországi vb után – először rendezett Európa-bajnokságot, amelyen a rendezőként feltüntetett Székelyföld csapata is bemutatkozott.

Jakab Zoltán legénysége nem járt szerencsével a hatcsapatos tornán: csoportjában Nizzától, majd a Felvidéktől is kikapott (3-2, illetve 3-1), így nem jutott az elődöntőbe, az 5. helyért vívott osztályozón pedig 4-2-es vereséget szenvedett a magyarországi Roma válogatottól.

Jakab Zoltán, a székelyek szövetségi kapitánya szerint a három mérkőzésükből kettőt meg kellett volna nyerniük. „A helyzetkihasználásunk nagyon rossz volt, megnyert meccseket veszítettünk el. Felvidék háromszor lőtt kapura, ugyanannyi gólt szerzett belőle. A másod- és harmadosztályú francia játékosokból álló Nizza ellen is kétszer vezettünk, végül nem tudtuk azt a mérkőzést sem megnyerni” – fogalmazott a tréner.

Jakab kifejtette, a Felvidék válogatottja fél éve alakult, de szervezettségben már lekörözte a székely együttest. Elmondása szerint a Man-szigetek csapata egy hónapos edzőtáborral készült az Európa-bajnokságra, miközben a székelyföldi válogatottnál csak az utolsó pillanatban tudták véglegesíteni a keretet.

„Külön köszönetet mondok a szabadidejüket feláldozó játékosoknak és klubjaiknak egyaránt, hogy részt vehettek ezen az Európa-bajnokságon. Sajnos, egyelőre más, számottevő támogatottságot nem kapunk Székelyföldről” – jelentette ki az Eb-t követően Jakab Zoltán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés